Pénzeső Brüsszelben

Az Európai Bizottság részéről heti rendszerességgel fogalmazódnak meg kritikák számos tagállam, így Magyarország vonatkozásában is az európai uniós források felhasználását illetően. Az azonban már sokkal kevesebb figyelmet kap, hogy nemcsak a tagállamok, de maguk az uniós intézmények, azok közül is kiemelten a Bizottság is jelentős pénzösszegek felett diszponál. Ezen források felhasználásának vizsgálatára valahogy mégis ritkábban kerül sor, noha ugyanolyan, az európai adófizetők zsebéből finanszírozott tételekről van szó. Jelen cikk azt mutatja be, hogy az Európai Bizottság adminisztrációs kiadásai, pénzköltései milyen indokolatlan tételeket tartalmaznak, tartalmaztak az elmúlt években.

Az uniós intézmények kettős mércéjét a témában jól mutatja, hogy az összesen egy kiadást megélt, a tagállamok helyzetével foglalkozó európai korrupcióellenes jelentésből a Bizottság utolsó pillanatban, a publikálás előtt vette ki az EU intézmények működésének finanszírozására vonatkozó fejezetet, mondván, hogy „nehéz lenne objektív önértékelést írni”. 

A Bizottság pénzfelhasználása kapcsán már az eleve furcsa, és ellentmond a Bizottság által előszeretettel hangsúlyozott átláthatósági elveknek, hogy az EU teljes hétéves költségvetésének (MFF) elfogadásakor – az összes többi uniós programmal ellentétben – az adminisztrációs kiadások fejezetnél nincsen részletezve, hogy azokat mire fordítják majd az uniós intézmények. Ráadásul a hét éves ciklus lezárását követően sem tudhatják meg az uniós polgárok, hogy az adminisztrációs kiadások kiemelkedően magas összegéből mit finanszíroztak az uniós intézmények. Az Európai Bizottság, az Európai Parlament, a Tanács és az egyéb háttérintézmények vonatkozásában ugyanis külön-külön több ezer oldalas éves költségvetéseket fogadnak el, amelyeknek a tételcímei (pl. szociális kiadások) nem árulkodnak arról, hogy konkrétan mire is megy a pénz. Ezeket az éves költségvetéseket pedig nem összesítik a hét éves ciklus vonatkozásában sem. 

A nagyságrendek és az uniós prioritások érzékeltetése végett, a magunk mögött hagyott, 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban az EU adminisztrációs kiadásai több mint 60 milliárd euróra rúgtak, míg ugyanezen hét év alatt a migrációs, külső határvédelmi és belső biztonsági kiadásokhoz az EU ennek kevesebb mint egyharmadát, 18 milliárd eurót rendelt. A 2021-2027-es MFF-ben az adminisztrációs kiadásokat tartalmazó „Európai közigazgatás” fejezet – az Egyesült Királyság kilépése ellenére is – megnövekedett költségvetéssel több mint 73 milliárd euró felett diszponál. A Migráció és Határvédelem fejezetnek ezúttal közel 23 milliárd eurót dedikáltak, ami az adminisztrációs kiadások egyharmadának felel meg. A 2014-2020-as időszakhoz képest a mostani hétéves költségvetési időszakban az adminisztrációs kiadások aránya a teljes költségvetésen belül 6,4 százalékról 6,8 százalékra nőtt.

A Bizottság adminisztratív kiadásainak jelentős részét, éves szinten mintegy 2,3 milliárd eurót a Bizottság munkatársai személyi jellegű kiadásaira fordítják. Erre jön még éves szinten több tízmillió euró, melyet a Bizottság épületeinek fenntartására fordítanak. Noha az európai polgárok joggal érzik úgy, hogy ezek az összegek is indokolatlanul magasak egy, az EU előtt álló főbb kihívásokat kezelni képtelen bürokratasereg vonatkozásában, az igazi felháborodást mégsem a brüsszeli vízfej finanszírozás váltja ki. Szép számmal vannak ugyanis olyan esetek, amikor a Bizottság nem a jó gazda gondosságával járt el, sőt, felelőtlenül szórta az uniós adófizetők pénzét. 

Beszédes, hogy a Bizottság kiadásaira, az általa finanszírozott projektekre vonatkozó közérdekű adatigényléseket rutinszerűen utasítja el az uniós intézmény. Nyilvánvaló, hogy ezáltal a mundér becsületét védi, szembemenve ugyanakkor a tagállamoktól lépten-nyomon megkövetelt átláthatósági elvvel. 

A felelőtlen és haszontalan pénzköltésre jó példa az a társadalmi felzúdulást is okozó eset, amikor a Bizottság még 2009-ben 75.000 euróval támogatott egy rendezvényt Amszterdamban, az azóta már bezárt Stiching Very Disco nevű szórakozóhelyen. Az esemény – mely egy uniós kutatási program része volt – hangulatát a projekt hivatalos beszámolójából ismerhetjük meg: „Egy éjszaka tele páratlan varázslattal. Fiatal tudósok, új tudomány, korszerű technológia, kihívó művészet, trendi koktélokkal, meglepő előadásokkal és top DJ-kel kombinálva.” 

Az uniós polgárok rosszallását váltják ki azok az esetek is, melyek az Európai Bizottság tagjainak, elnökének személyes költéseire világítanak rá. Utazások, reprezentáció, luxus. Több évig húzódó adatigénylési eljárás végén ma már tudjuk, hogy Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság akkori elnökének utazásaira 2016 első két hónapjában több mint húszmillió forintot költöttek, melyből közel 10 millió forint volt egy kétnapos római utazás. Ez utóbbi tételből közel 8 millió forint ment el a számlán légi taxiként feltüntetett magángépre. Federica Mogherini, aki a Juncker vezette Bizottság alelnökeként az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője volt, egyetlen, Azerbajdzsánba történő utazása több mint 26 millió forintba került. Természetesen magángéppel.

A Bizottság 2019-ben írta ki azt a közbeszerzést, mely a 2016 és 2021 közötti időszakra magángépek használatára már korábban megkötött szerződés költségkeretét bővíti ki. Az új szerződés a korábbi, 7,14 milliós keretet 10,71 millió euróra növelte. Ez nemcsak az uniós pénzek hatékony felhasználásával megy szembe, de komoly aggályokat vet fel magángépek széndioxid-kibocsátása miatt is. Különösen visszatetsző ez annak tekintetében, hogy az Európai Bizottság – a zöldítés jegyében – éppen most akarja ráerőltetni az uniós tagállamokra a széndioxid-kibocsátás csökkentésének még ambiciózusabb, 2030-ra elérendő 55%-os célját. 

A vonatkozó közbeszerzés folyamatának és eredményének vizsgálata arra is rámutat, hogy maga az eljárás nem volt nyilvános, azt egy olyan belga-francia-portugál konzorcium nyerte, melynek tagjai ugyanannak a cégcsoportnak a tulajdonában állnak, és amellyel kapcsolatban már 2014-ben is egy többszázezer eurós botrány robbant ki az Európai Bizottság magánrepülőgép-használata vonatkozásában.