Füstölő és oltás
Sólyom István és Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban.
Románia köztudomásúlag Európa egyik, ha nem a legvallásosabb országa. A románok legalábbis szeretnek így tekinteni magukra a Pew Research Center 2018-as felmérése szerint. A legtöbb, papíron több mint tizennyolcmillió híve az ortodox egyháznak van, amely lényegében megalapítása óta a román politikai élet egyik stabil hatalmi tényezője.
A koronavírus-járvány kitörésekor – amelynek első hulláma is alaposan megrázta Romániát – az egyház látható kommunikációja teljes mértékben alátámasztotta a szekuláris, vallásszkeptikus csoportok sztereotípiáit. Az észak-olaszországi román híveket összefogó érsekség szentelt olajat és szentelt vizet javasolt a vírus elleni védekezéshez, ragaszkodott volna a vízzel és borral kevert áldozati kenyér liturgia szerinti, közös kanálból való áldoztatásához, Dobrudzsában pedig maga az érsek biztatott arra, hogy a hatósági tiltás ellenére a járvány őszi csúcsán jöjjenek mindenfelől az októberi Szent Piroska-napi és a novemberi Szent András-napi zarándoklatra, illetve a január 6-ai konstancai tömeges misére. Erőteljes személyi kapcsolatok fűzik az egyházat a magyarellenessége mellett maszk- és oltásellenes új szélsőséges politikai formációhoz, a Románok Egyesüléséért Szövetséghez (AUR) is.
Az ortodox egyház élén álló Dániel pátriárka január közepén tájékoztató brosúrák osztogatását rendelte el, amelyekben az oltás szükségessége mellett érvelnek. A látszólagos ellentmondás mögött az egyház és a mindenkori rendszer egymásrautaltsága, illetve több évtizedes törésvonalak sejlenek fel.
A fejedelmektől a kommunizmusig
Bár az ortodox 2006 óta nem államvallás, az egyház befolyása, tekintélye és érdekérvényesítő képessége jelentős. A szekuláris, de nem laikus Románia, a román társadalom nem érthető meg az ortodox spiritualitás, valamint a politikai hatalom és az ortodox egyház sajátos viszonyának ismerete nélkül. A kérdéskör kulcsfogalma a bizánci politikai teológia központi tana, a szimfónia doktrínája, miszerint az ortodoxia eszményi állama kollektív engedelmességet követelve a vallásos értékek mentén irányítja az egyén életét, így őrizve az ortodox tanítás primátusát más felekezetekkel szemben. A román ortodox hagyomány emellett jelentős mértékben befogadta a mítoszokat, babonákat, ráolvasásokat és az egyéb archaikus népi vallási elemeket. Erősen tartja magát a hagyomány, amely az ortodox egyházat a román néppel azonosítja, így ebben a keretrendszerben az egyházzal és annak képviselőivel szembeni kritikák a román nép elleni támadásként értelmezhetők.
A román fejedelemségek és az ortodox egyház intézményei a középkortól folyamatos kölcsönhatásban fejlődtek, az egyház tevékenyen részt vett a világi hatalom életében (lásd keretes írásunkat). Innen eredeztethető a román egyház kiváltságos státusa, és ezzel magyarázható a mindenkori román államvezetés azon törekvése, hogy mindig, minden körülmény között megtalálja a konszenzust az ortodox egyházzal, amely felekezethez Románia lakosságának csaknem kilencven százaléka tartozik. A régi rend bukása után az egyház partnerre lelt a kommunista hatalomban is, amely a vallásszabadság nevében továbbra is finanszírozta a teológiai oktatást, miközben az ortodox egyház kivételével államosította az egyházi javakat, számos vallásos szervezetet felszámolt, megszakította a diplomáciai kapcsolatokat a Vatikánnal, és betiltotta a görögkatolikus egyházat, javait az ortodoxoknak adva. Az ortodox egyház privilegizált státuszára az alkotmány is hivatkozott. Maga választotta vezetőit az intézmény, és nem különült el jogi értelemben az államtól.
Címlapképen: Készül a hatalmas, 135 méter magasságú Nemzet megváltása székesegyház a Ceausescu építtette parlament mögött. Forrás: Shutterstock
