az ország azóta se állt a lábára, Európa pedig nyögi a migránsok képében nálunk landoló következményeket.
Mindezt csak azért, mert a Nyugat még mindig nem érti, hogy demokraták és demokratikus hagyomány nélkül rendszert váltani nem olyan, mint Dániában lecserélni a miniszterelnököt.
Ha a Nyugat nem segít egy áhított reform alá struktúrákat építeni, akárhova nyúl, csak káoszt csinál. És a tizenhétmillió négyzetkilométeren száznegyvenmillió embert kormányozni képes struktúrákat nem pótolja egy harcos vlogger, ahogy egyébként egy másik vlogger angoltanárnő felesége sem. Ha szereti az ember Putyint és Lukasenkát, ha nem, azt józan ésszel be kell látnia, hogy Oroszország és Belarusz számára se Navalnij, se Szvjatlana Cihanoǔszkaja nem jelentenek perspektívát. Semmilyet. Ez nem véleményes állítás, nem oroszpártiság vagy oroszellenesség kérdése, hanem premissza, kiindulópont, evidencia – csak az akarjon Oroszországnak egy Navalnijt, Belarusznak egy Cihanoǔszkaját, aki a saját hazája élére is szívesen megválasztaná. Aki az ő „hatalomátvételükért” tüntet,
az nem demokratikus Oroszországot akar, hanem egy újabb Ukrajnát, csak most atomfegyverrel.
Ha a Nyugat egy szelídebb Oroszországgal kíván tárgyalni, erősen vegyen vissza a ruszofóbiából. Ne összeoroszozással próbálja hitelteleníteni politikai ellenfelét. Ha az oroszok előrukkolnak egy minőségi vakcinával, ne úgy beszéljen róla, mint egy rozsdás Moszkvicsról, és ne az legyen az alapnarratívája minden nyilvános külpolitikai tanácskozásnak, hogy vagyunk mi, a fejlett, nemes Nyugat, meg vannak a világrendre veszélyt jelentő autokráciák, like China and Russia.