A közösségi média cenzúrája nélkül is megválasztották volna Bident? – Megadja Gábor és Kósa András vitázott

2021. január 22. 21:00
Szólásszabadságról, a közösségi médiában dúló cenzúráról, a jobb- és baloldali sajtó hibáiról és bűneiről, az újságíró felelősségéről beszélgetett Kósa András (Népszava) és Megadja Gábor (Kontra) a Transzparens Újságírásért Alapítvány vitaestjén. De vajon mit ér az újságíró, ha hazudik? S vajon a közösségimédia-cenzúra nélkül is megválasztották volna Joe Bident amerikai elnöknek? Tudósításunk.

„Egymás fejét nem rúgtuk azért le, ezzel lehet, hogy csalódást okoztunk” – nevetett össze a Transzparens Újságírásért Alapítvány Zsurnaliszta Vitaestjén Kósa András és Megadja Gábor, akik között ideológiai szempontból jóval nagyobb távolság van, mint amit a járványügyi intézkedések miatt tartottak a Magnet Közösségi Ház pódiumán, mégsem szálltak alacsonyan a máskor oly’ gyakori, „jó, de ti bezzeg…”-típusú érvek.

Amikor az újságírói szakma alapelvei kerültek elő, Kósa a tények elsősége mellett tette le a garast – tények ütköztetése, még ha súlyoz is az ember. Persze ennek vannak határai, hiszen a laposföld-hívőket mégsem emelné újságíróként a nem-laposföld hívők tábora mellé; fontos szerinte, hogy az elsődleges feladat a hatalom ellenőrzése, számonkérése. Megadja viszont már az elején ügyesen felhúzta a kívülálló-egyenruháját, mondván, ő nem újságíró, inkább blogger és véleményíró – plusz egy sebzés, plusz kettő védelem a jobboldalnak, ráadásul Woody Allen jól ismert szólását idézve, miszerint „nem szeretnék olyan klubba tartozni, amelyik elfogadna tagnak”. Azt is hozzátette, hogy

ezért amikor megkapja, hogy nem újságíró és nem értelmiségi, az mindig simogatja a lelkét.

A Kontra sem híroldal: kommentárokat, véleményeket jelenít meg olyan szerzőktől, akik nem a hagyományos, rutinszerű újságírás vagy politikum mezejéből szegődtek oda, ami friss nézőpontot hoz be a képbe, de ma már a blogok és a közösségi média miatt eleve kinyílt a véleménynyilvánítás tere, a kívülállók pedig sokszor jobban is írnak. 

Hírzavar, elhallgatás, cenzúra

Kósa a közösségi média térnyerése kapcsán az újságíró kapuőr-szerepe mellett érvelt, méghozzá azzal a példával, hogy ha most törne ki a Watergate-botrány, abba nem bukna bele az elnök,

mert pont a közösségi média révén hiába tárná fel mondjuk a The New York Times az igazságot a hatalom visszaéléseiről,

a másik oldal a közösség média révén olyan hírzavart tudna az egész körül kelteni, hogy az információ a jelentőségét vesztené.

Megadja szerint viszont a  kapuőr-szerep elbukott, a 2016-os Trump-győzelem idején jól átható volt, ahogy az elnökjelölt megkerülte az őt kiszorító mainstream médiát, és a Twitteren közvetlenül szólt a választókhoz. A probléma viszont az, hogy a közösségi médiába is befurakodtak, sőt még komolyabb szerephez jutottak a kapuőrök „független tényellenőröknek” nevezve magukat, holott az emberek nem hülyék, az olvasóknak nagyobb autonómiát kéne hagyni arra vonatkozólag, mit hisznek el s mit nem. Ugyanemiatt Megadja szerint Trump sem kárhoztatható azért, hogy ellenségnek nevezte a közösségimédia-óriásokat,

a Kósa által emlegetett kapuőrszerep védelme pedig nem más, mint a véleménymonopólium érdekvédelme, 

elképesztő cenzúra folyik, mi sem mutatja jobban, mint ahogy Hunter Biden ügyét eltüntette a Twitter mindenhonnan, ahogy a mainstream média is. Mi több,

ha a Hunter Biden ügy harminc éve történik meg, és nem lehetett volna így eltusolni, mint ma, Joe Biden ma nem lenne amerikai elnök

– tette le a garast Megadja.

Kósa ügyesen lavírozott, egyrészt elismerte Biden fia ügyének súlyosságát (noha ragaszkodott a regnáló hatalom megkülönböztetett felelősségéhez), és jogosnak nevezte a kritikákat az amerikai liberális mainstream sajtó irányába is, de mégis a tények a legfontosabbak például egy miniszterelnök megítélésében. 

Kósa András

Ő például a Népszavánál is ezt képviseli, hogy objektíven kell írni a kormány népesedéspolitikájáról vagy a Magyar Falu Programról, mindkét oldal érveit bemutatva – sajnos a hírzavarban ez egyre kevésbé bír létjogosultsággal.

Megadja viszont pontosított: nem a hírzavarral van probléma, amit Kósa emleget, hanem az, hogy tech-gigacégek befolyásolhatják, hogy ki legyen az amerikai elnök, az erre vonatkozó törekvés Trump 2016-os megválasztása óta érzékelhető volt a Twitteren, és később a Facebookon is megjelent a politikai cenzúra – sorolta, hozzátéve: 

„a saját barátaim is kiröhögtek, amikor azt mondtam, figyeljetek, le fogják tiltani a Trumpot. Most már nem röhögnek.”

Ennyire teszik a dolgukat a kapuőrök – tette hozzá.

Pedofília, konteó, Epstein

Itt volt egy rövid polémiájuk Kósával – a Népszabadság újságírója a Pizzagate és egy ellentüntetés kapcsán terjedő fake news ügyét hozta elő, Megadja rámutatott, nem mindegy, hogy az elnök vagy csak a követői terjesztenek-e baromságokat (utóbbi viszont Trump kommünikéje volt); Megadja azért kihozta döntetlenre a dolgot az Epstein-(ön)gyilkossággal, amelyiknél számos gyanús körülmény utalt arra, hogy a valódi pedofilhálózatot üzemeltető befolyásos üzletembert valójában megölték.

Moderátori kérdésre rávágta: az Egyesült Államokban viszont nincs a tech-hatalomhoz fogható erő a jobboldalon, és álságos volt azt mondani a Twitter-cenzúra után, hogy csináljon másikat, akinek nem tetszik, mert a jobboldali Parlert meg „az Amazon vágta le a szerveréről”.

Kié az igazi hatalom?

Volt némi vita azon is, hogy Magyarországon melyik oldalnak lenne hasonló hatalma: Kósa szerint vicces a Fidesz feltételezése, hogy Magyarországon az általa százszor lesajnált baloldal egy hatalmas globális gépezet rafinált és nehezen legyőzhető katonája lenne, a médiahatalom pedig nem a baloldal kezében van, Megadja viszont csavart egyet a dolgon: mivel az emberek 70 százaléka az internetről, és különösképpen a közösségi média hírfaláról kattint híroldalakra, az pedig a baloldal irányába torzít, a hagyományos média tévéstül, rádióstul, printestül visszaszorult, e téren az ellenzéké a túlsúly, ami az olvasottságban is látszik – ezt Kósa az ellenzéki médiumok elkötelezett olvasóival magyarázta.

A műsorvezető provokatív kérdésére, miszerint melyik orgánumnál vannak jó újságírók, óvatos válaszok születtek: Kósa például amellett, hogy a Népszavát, a HVG-t és a Telexet is felsorolta,

váratlanul a Mandinert is megemlítette,

Megadja Ambrózy Áront jelölte meg kedvenc újságírójaként, egyébként nem reagált érdemben. A normasértések kapcsán volt egy kis purparlé, Kósa szerint természetesen a határsértések tekintetében a legmesszebb a Lokál, a Riposzt és az Origo ment az ellenzéki politikusok ügyeiben, a jobboldali médiát pedig sorra-másra kötelezi helyreigazításra a bíróság.

„Mert én nem jelentem fel a 444-et amikor hazudozik, pedig minden bekezdésben legalább két hazugságot találnék”

 – vágott vissza Megadja, akit, mint mondta, az efféle hazudozás nagyon fel tud paprikázni. A sajtópereknél viszont hozzátette: a bíróságokon nem igazság-, hanem jogszolgáltatás zajlik, és néha totálisan szembemennek a valósággal, például amikor a Pesti Srácokat perelik azért, mert az Auróra Közösségi Házról írnak, ahol rendőrségi razzián a földön és az ott lévőknél is találtak kábítószert, de magát a helyszíni fogyasztás tényét nem találta bizonyítottnak a bíróság. Kósa riposztjában elsősorban Hadházy feltört autójára, repülési naplójára és Bona Gábor kiszivárgott magánemailjeire mutatott rá, Megadja szerint viszont a történet ott kezdődött, amikor az első Orbán-kormány idején a miniszterelnököt „kezdte cseszegetni” a sajtó, nem pedig a mai revolver-újságírással.

Mit ér az újságíró, ha hazudik?

Abban – Megadja a Szájer-ügy kapcsán, Kósa Gyurcsány szemlőhegyi villája kapcsán – egyetértettek, hogy ezek a magánéleti határsértések nyugaton vállrándításszámba mennek, a magyar nyilvánosság csupán felzárkózik hozzá, Kósa szerint csak akkor megengedhető az efféle zsurnalizmus, ha közpénzt érint az ügy. 

Megadja Gábor

Az is kérdés volt, hogy vajon a politikusokhoz képest, akik egyértelműen közszereplők, mit kell eltűrnie az újságíróknak, ebben viszonylag hamar megegyezett a két vitapartner, hogy a villamosmegállóban való lehülyézést igen, a zaklatást és a fizikai erőszakot nem.

Ennél hosszabb polémiát idézett elő, amikor a moderátor Pongrácz Bálint László megkérdezte: vajon mit kell tennie egy újságírónak ahhoz, hogy méltatlanná váljon a szakmájához. Kósa itt elővette a bajai videó ügyét, amikor ő és a főszerkesztő is felállt – emlékezetes, ez volt az az eset, amikor a HVG kritika nélkül, tényként lehozott egy, a fideszes jelölt választási csalásaira vonatkozó, teljesen nyilvánvalóan megrendezett videót, amit súlyos szakmai hibának minősített. Hozzátette: ha valaki szándékosan hazudik, az is például ilyen eset.

A hitelesség kérdése kapcsán Kósa elővette a tribalizmus (politikai törzsi logika) fogalmát, amely egyre inkább elterjed:

az emberek sokszor úgy is kritika nélkül elfogadják, amit látnak vagy olvasnak, ha tudják, hogy nem igaz, abban az esetben, ha a saját szájízüknek megfelelő helyről érkezik

– őt például rendszeresen uszítják keményebb „megmondásra”, mert megírja, hogy vannak jó kormányzati intézkedések, vagy „nem rúgja le nekifutásból a vitapartnere fejét”, ennél nagyobb hitelvesztés lenne az olvasói szemében – helyesen – ha hazudna. Megadja hozzátette, ezzel szemben rajta éppen a visszafogottságot szokták számon kérni, holott ő is kiénekel a kánonból, akár amikor Ungár Péter pártját fogta a KDNP-vel szemben, akár amikor a vasárnapi boltzár mellett érvelt, de ő sem érezte, hogy bárki meg akarná kövezni. Abban Pongrácz kérdésére egyetértettek: vicces kísérlet lenne egymás lapjába álnéven írni egy-egy cikket.

Van sapka, nincs sapka

Előkerült végül a média felelőssége a koronavírus-járvány kommunikációja kapcsán is: Kósa tavaly tavasz elejére tette azt a pontot, amikor konszenzusszerűség kezdett kialakulni a politikában is – konstruktív hétpárti egyeztetések, egymás emberi mivoltára rádöbbenések – majd feltételezése szerint politikai boszorkánykonyhákban kikeverték, hogy inkább anyázni éri meg politikailag, és elindult ez a vonat. Az ellenzék elkezdett az élő fába is belekötni, például, hogy miért nincsenek vagy miért vannak nyitva az iskolák (Megadja közbeszúrta: vagy éppen túl kevés a lélegeztetőgép, vagy túl sok), a kormányoldal meg az ellenzéket hazaárulózta a kritikák miatt. Itt Kósa önkritikusan megjegyezte:

az ellenzéki média kihagyott egy lehetőséget,

bár ők a Népszavánál a ténycikkekben megpróbáltak kiegyensúlyozottabbak lenni, például megemlíteni a kormány válságkezelése kapcsán: pozitívum, hogy nem nőtt a munkanélküliség.

Középen Pongrácz Bálint László

A médiacsaták kiújulása kapcsán Megadja is elismerte a politikum és a média felelősségét, hozzátéve: más esetekben „persze, ordítozzunk egymással, rendben van”, de például a vakcina kapcsán az újságíró és a politikus jobban tenné, ha nem gondolná magát okosabbnak a hatóságoknál. Kósa azért finomított a dolgon, mondván, a virológusok is egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek akár egyetlen napon belül, ugyanakkor 

némi kritikával illette a magyar ellenzék egy részét is, amely számára addig az orosz vakcina volt a „chip”, amíg Merkel be nem állt mögé.

Ez viszont, tette hozzá Kósa, szimpla politikai logika. Semmi több.

Fotó: Ficsor Márton

Összesen 60 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés