A korábbinál is nagyobb befolyást szerzett Bernie Sanders a Szenátusban

2021. január 22. 16:09
Bernie Sanders vermonti szenátor, és volt demokrata előválasztási elnökjelölt kapta a Szenátus költségvetési bizottságának elnöki székét.

„A Joe Biden elnök beiktatásával egy időben felálló, 50-50-es demokrata-republikánus megoszlású testületben ez a pozíció azt jelenti, hogy az Egyesült Államok költségvetésére a baloldali politikus ezentúl döntő befolyással lehet” – írta meg a Mérce.hu. 

A Politico amerikai kiadása kinevezése alkalmából interjút készített Sandersszel, aki beszámolt ambiciózus terveiről, és közölte, hogy „agresszív politikát kíván folytatni a bizottság élén”. Január 5-én a hagyományosan jobboldali Georgiában két demokrata szenátor győzött a megismételt választásokon, így Kamala Harris alelnökkel kiegészülve demokrata többség született a Szenátusban. 

„Egyértelmű kötelessége a Kongresszusnak, hogy ne veszítse szem elől azt a tényt, hogy a dolgozó családok ebben az országban nagyobb gazdasági problémákkal néznek szembe, mint az 1929-es nagy gazdasági világválság óta valaha. Amit most a Kongresszusnak meg kell mutatnia az amerikai népnek az az, hogy egyszerre több krízissel is szembe tud nézni és képes kezelni is azokat” – mondta Bernie Sanders az interjúban, aki kiemelte, hogy az összes eddigi elnöki ciklus alatt a „republikánusok arra használták kongresszusi többségüket, hogy óriási adókedvezményeket biztosítsanak az őket eltartó, leggazadagabb amerikaiaknak”. 

„Én is a megbékélésre törekszem, de nagyon másként.”

– fogalmazta meg céljait Bernie Sanders.

„Ma Amerikában gyermekek éheznek. Emberek alszanak az utcán. Kilakoltatás fenyeget tízezreket. Sokaknak nincs egészségbiztosítása, egy súlyos járvány kellős közepén. Ez a jelen legnagyobb válsága, amivel azonnal foglalkoznunk kell” – mondta Bernie Sanders. Bernie Sanders szorgalmazza a Green New Deal legfontosabb alapelemeinek bevezetését, mint fogalmaz „az energiaátállás tartós munkahelyek millióit fogja megteremteni az országban”. A Mérce szerint Sanders bizottsága számára gondot okozhat a „demokraták centrista jobbszárnya (Blue Dogs – »kék ebek«), akik baloldali terveit szinte bizonyos, hogy nem fogják majd zokszó nélkül támogatni” – teszi hozzá a baloldali lap. 

Összesen 16 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Még egy nap sem telt el, és Bernie-nek máris be van darálva a nagylábujja.
Holnap folytatódik és így tovább, a dara, dara, és a végén marad egy jelképes forradalmár Bernie, akivel megértették..., de amúgy jót akart..., legközelebb szavazz rá...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés