Legkevesebb egymillió adag orosz oltóanyag érkezhet Magyarországra

2021. január 21. 16:18
A magyar beszerzést további uniós államok követhetik majd.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, engedélyezték a magyar hatóságok az AstraZeneca és a Szputnyik V koronavírus elleni vakcinát, a döntés Müller Cecília szerint gyorsíthatja a védőoltások beadását. A tisztifőorvos ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az oltások csak azután kezdődhetnek el, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriuma minden gyártási tételt megvizsgált.

A vakcinákkal kapcsolatban az Index úgy értesült, hogy a csütörtökön Moszkvába utazó Szijjártó Péter külügyminiszter legalább egymillió adag orosz oltóanyagról szóló megállapodást jelenthet be pénteken. Szijjártó Péter szerdán azt mondta, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a Külgazdasági és Külügyminisztérium jogászai is folyamatosan egyeztetnek a szerződésről, amelyet orosz oldalról az orosz vakcina értékesítéséért felelős orosz Állami Befektetési Alap ír majd alá.

Magyarország uniós tagállam, így az Európai Unió gyógyszerhatóságának, az EMA-nak kell engedélyt adnia minden itt forgalomba hozott vakcina alkalmazására. Ez eddig nem történt meg, Angela Merkel csütörtöki nyilatkozata szerint a német kormány kész támogatást nyújtani ahhoz, hogy az orosz fél megszerezze az EMA engedélyét a Szputnyik V EU-s forgalmazására. A német kancellár nem zárkózott el a közös gyártástól sem.

Címlapkép: Jevgenyij Bijatov / Sputnik / AFP

 

Összesen 177 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egy-egy ország engedélyezheti a saját országában, de más ország nem kaphat belőle.
Tehát amíg nincs uniós engedély, minden ország saját maga vizsgálja be és engedélyezi saját maga számára.

Merkel hajlandó közösen gyártani az orosz vakcinát, az pedig azt jelenti, lesz kapacitás, miután csalódtak a Pfizerben. Igaz, az ellenzék EP különítményét erről nem kérdezték meg, lesz most némi zavar a fejekben.

Nem Pfizer vakcina minőségében, hanem a gyártási kapacitásukban csalódtak. Gondoltam, ez egyértelmű.








Már csak az a kérdés, milyen információkkal látták el akkor a közös beszerzést megszavazó kormányfőket? Mert remélem, az világos, hogy ezt nem egyedül Orbán szavazta meg. Vagy neked ezt mondták? Elég érdekes, hogy a Pfizer, amikor már birtokon belül volt, utólag rájött, hogy nincs elég kapacitása a gyártáshoz, és a legnagyobb szükség idején mérsékli a szállítást. Merkel erre adott választ azzal, hogy akkor beszállnának az orosz vakcina gyártásába.

Te valóban hülyének nézel másokat? Nézd már át a közelmúlt híreit, mekkora visongás volt, hogy jaj, az orosz vakcina, csak azt ne, az gyanús. Orbánt már mindennek elmondták, hogy érdeklődtek az orosz vakcina után, az pedig már hisztériát váltott ki, hogy az orosz vakcina átment a hazai minősítés első fázisán, erre jön a Mutti és... Na, akkor őrá mit fogtok mondani?

Már az egy érdekes kérdés, mi az, hogy Merkel támogatja az EU minősítés megszerzését? Mit kell ezen támogatni? Amikor Orbán támogatta a hazai minősítés megszerzését, akkor a bűn volt, mert ez szakmai kérdés. Akkor most mi a helyzet?

1. Az orosz vakcina tulajdonképpen jó, de az EU minősítők politika okokból, vagy a gyógyszer lobbi nyomására nem merték ezt kimondani. Merkel ezért úgy döntött, le kell törni a gyxógyszerlobbi szarvát.

2. Az orosz vakcina nem jó, de Merkel majd meggyőzi az EU minősítőit, hogy fogadják el jónak.

Várjuk Dobrev Klára kimerítő szakmai válaszát.

ha most a nyugati zsoldban álló balliberális kormányunk lenne, akkor tömegével halhatnának meg az emberek. Feri és családja, meg a balliberális elit titokban megkapná a Pfizer vakcinát, a nép meg temethetné a halottait.

Szerencsére Merkel - hol vannak hozzá képest a gnóm, törpe, navajás, hazaáruló, senki itt élő balliberálisok - felismerte, hogy orosz vakcina nélkül fél Európa ki fog halni.

január 14-én jelentette be Biden, hogy több millió amerikait oltanak be, s e napon jelentette be a Pfizer, hogy fennakadások lesznek a szállításokban, mármint az EU irányában.

A maga szempontjából a Pfizer logikusan jár el, első Amerika, majd a jól fizető arab országok, harmadik, a maradékelv alapján Európa.

Merkel meg akarja menteni a németeket, az itt élő ellenzékiek megvárnák, amíg mindenkit, aki számít beoltanak a Pfizer vakcinával, s utána jöhetne a még életben maradott magyarság.

Ugye normális, gondolkodó, a családjáért, nemzetéért, hazájáért felelős ember 22-ben nem fog a gyilkos balliberálisokra szavazni.

mai belvárosi bevásárlói élményem.....az idősebb pénztáros az előttem állónak elkezdte szidni a kormányt, Orbán Viktort, a kb. negyven körüli vásárló ránézett, gondolkodott, majd annyit mondott, hogy amíg Orbán van, addig a gyermeke fejéről nem verik le a kipát, s különben sem akar no go zónákat, így 22-ben Orbánra fog szavazni. S ami utána jött, gondolkodtatott el. Az ismerős zsidó pénztáros halkan felém fordult, s elmondta, hogyan oldaná meg a migrációt.......nem írom le.

Értem, de miért kell ehhez Merkel segítsége, mit jelent ez a segítség? Miközben itthon már az is bűn volt, hogy szóba került az orosz vakcina, az meg még inkább, hogy kimentek a gyártóhoz, majd a hazai szervek elkezdték az orosz vakcina vizsgálatát.

Mivel csak értelmes gojokkal szoktam vitázni, Téged kihagylak.

Én bízom magunkban.

Az EMA nem maga az isten, hogy csak ők engedélyezhetnek bármit. Egy ország saját maga eldöntheti, használja a szert, nyilván csak saját területén, vagy nem használja. Arra utaltam, hogy akik még azt is ellenezték, hogy az orosz vakcina nálunk vizsgálatra kerüljön, mit mondanak most, hogy Merkel kezdeményezi ezt EU szinten. A németek lényeges kérdésekben soha nem voltak orosz fóbiásak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés