Magyar Géniusz

2021. január 20. 13:54

Száraz Miklós György

ulian Barnes írja Sakkjátszmák Arthur Koestlerrel című esszéjében, hogy az írót – aki részegen bepancsolt egyet a szintén illuminált Albert Camus-nek – felkereste a Konzervatív Párt vezetőjének megválasztott Margaret Thatcher, Anglia majdani miniszterelnöke, hogy beédesgesse a közgazdász szaktanácsadói csapatába, és ez a „szabadgondolkodó magyar zsidó” azt válaszolta a Vasladynek, hogy „nem leszek az ön magyar guruja”.

Imádjuk az ilyen történeteket.

És ha már szóba került Camus, folytassuk azzal, amit nem tudunk elégszer citálni, amit 1957-ben, dicsőséges forradalmunk első évfordulóján írt rólunk és a mi drága vérünkről: „A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.”

Igaz! Milyen igaz, mintha hájjal kenegetnének (minket).

„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben.”

Úgy van! Micsoda éles szemű, tiszta fejű gall!

Látják, ez a kis népek nyomorúsága. Ez az állandó sóvárgás a dicséretre, a simogatásra.

Magyar géniusz. Miért jön ez elő újra és újra?

Nyilvánvaló. Mert szeretnénk tudni, szeretnénk megbizonyosodni róla, szeretnénk megmutatni magunknak és a világnak, hogy tehetséges nép vagyunk.

1892-ben a Magyar Géniusz című újság beköszönőjében így lelkendezik a kor egyik ünnepelt – azóta rég elfeledett – írója és szerkesztője: „hódít a mi géniuszunk, fajunk szelleme és erkölcsi ereje mindenütt”.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés