A portál hangsúlyozta: települési szintre lebontva az adatokat az látszik, hogy a legmagasabb érték Telkiben volt, ahol átlagosan 390 ezer forintot vitt haza egy munkavállaló, ezután következik a listán Budapest XII. és II. kerülete, 383, illetve 376 ezer forinttal. A legalacsonyabb átlagkeresetet Csenyétén mérték, ott havi 31 ezer forint az átlag. A fővároson belül a budaiak átlagosan 110 ezer forinttal kerestek többet a pestieknél.
Az MTI közölte: A főváros mellett Pest és Győr-Moson-Sopron megye húzta fel leginkább az átlagot, havi 223 ezer forintos átlagkeresettel. Szintén magas eredmények születettek még Fejér (220 ezer forint), Komárom-Esztergom (216 ezer forint) és Vas megyében (208 ezer forint). A legalacsonyabb kereseteket Nógrád (172 ezer forint), Békés (170 ezer forint) illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (157 ezer forint) érték el.
(HVG, MTI)