Lemond a holland kormány

2021. január 15. 13:59
A Mark Rutte kormányfő vezette holland koalíciós kormány bejelentette lemondását a hónapok óta nagy port kavaró családtámogatási botrány miatt. Rutte és miniszterei március 17-ig, a parlamenti választások napjáig ügyvivői minőségben látják el feladataikat – jelentette be a kormány a miniszteri tanács pénteki ülését követően.

2012-től kezdődően több száz család került súlyos anyagi helyzetbe, miután a holland adóhatóság csalóként kezelte őket, és megvonta tőlük a gyermekgondozási támogatást, valamint számos esetben több ezer euró visszafizetésére kötelezte az érintetteket. Ez legtöbbször olyan családoknál fordult elő, ahol a szülőknek kettős állampolgársága volt. A nemzeti ombudsman és a holland parlament vizsgálóbizottságra is arra a következtetésre jutott, hogy az adóhatóság megsértette a jogállamiságot, figyelmen kívül hagyta a gyermekjogokat, és több családot lehetetlenített el anyagilag.

„A vizsgálóbizottság szerint a jelenlegi harmadik, továbbá a korábbi Rutte vezette kormányok is felelősek az ártatlan családoknak okozott megpróbáltatásokért” – írja a helyi sajtó.

Az adóhatóság visszaéléseinek áldozatává vált szülők egy csoportja kedden öt hivatalban lévő és egy volt miniszter ellen indított bírósági kereset, súlyos gondatlansággal és hivatali bűncselekménnyel vádolva őket. A kormány lemondásához az is hozzájárult, hogy csütörtökön lemondott Lodewijk Asscher a holland Munkáspárt vezetője, aki a korábbi Rutte-kormányok idején szociális ügyekkel foglalkozó miniszter volt.

A harmadik Rutte-kormány 2017 októbere óta van hatalmon, koalícióban a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA), a 66-os Demokraták (D66), és a Keresztény Unió (CU) pártokkal. A felmérések szerint a következő márciusi választások is a Rutte vezette konzervatív-liberális Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért nyeri meg.

(MTI)

Összesen 80 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mark Rutte is más országgal - Lengyelország, Magyarország - foglalkozik a saját országa helyett. Erre a kopcihérre is igaz: aki tudja csinálja, aki meg nem, az magyarázza.

Mi is örülhetünk, hogy az Orbán kormány nem hasonlít a Rutte kormányhoz.

Rutte így válaszolt:

Kiderült tehát, hogy példát kell vennem Orbán úrról, tehát korlátoznom kell a melegek jogait Hollandiában, korlátoznom kell a sajtószabadságot Hollandiában, korlátoznom kell a kis pártok jogát a választásokon való részvételre. Örülök, hogy nem hasonlítok arra az emberre!

Wilderst azonban nem győzte meg: ,,Bár lenne olyan miniszterelnökünk itt Hollandiában, mint Orbán úr,, – mondta, majd ismét megkérte a kormányfőt, hogy vétózza meg a költségvetést.
https://24.hu/kulfold/2020/11/..

A holland Tulipános Fanfan a lovát ugratta és a vizesárokban landolt.

Ne hidd, a holland állam olyan busás kártérítést fizet a "kisemmizetteknek", hogy attól a Magyar Gyuri is megnyalja a tíz ujját.
Ruttét pedig ünneplik rövidesen, hiszen nem szándékosan tette, - megjegyzem: előre kitervelt az egész, szimpátiát ébreszteni a migráns hátterű családok felé - és a ganaj Rutte rövidesen ismét kormányfő lesz, de inkább Dzsordzsi bácsi valamely bányájában kap egy csillés állást...

Vajon hol lesz a következő bukta?
Bajorországban, Manfréd Weber hazájában?

Mark Rutte miniszterelnök pártja, a konzervatív Szabadság és Demokrácia Néppártja (VVD) végzett az élen a 2017 évi választáson 21,3%-os eredménnyel végzett, amely 8 mandátummal kevesebb, mint az előző választáson volt. Az összes többi párt növelte a támogatottságát.
Így könnyen előfordulhat, hogy egy ujabb választáson nem a VVD győz, vagy nem lesz elégséges koaliciós partner és akkor kiesik a szóba-jöhető elnökök közül.

Báj, báj Szása...

Ő a sokadik, aki nekiment Orbinak és aztán pár hónap múlva egy
keményet landolt a kifutópályán.

Válaszok:
pollip | 2021. január 15. 16:56
pollip | 2021. január 15. 16:57

Mi szóltunk neki előre:-)))) visszakereshető. De nem hallgatott ránk:-))) szerencsére.

Mi szóltunk neki előre:-)))) visszakereshető. De nem hallgatott ránk:-))) szerencsére.

Úgy megy a holland kormány, hogy marad március 17.-ig az új választásokig.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés