Tér és idő nélkül

2021. január 14.
A tavaly novemberben, életének kilencvenedik évében elhunyt Konok Tamás festőművész a magyar képzőművészeti élet egyik doyenje volt. Aktívan készült két nagyszabású budapesti kiállítására, ám a megnyitókat már nem érhette meg. 

Kéri Gáspár írása a Mandiner hetilapban.

Éppen befejeztem Konok Tamás 2019-ben megjelent önéletrajzi írását, az Emlékköveket, amikor felcsillant a remény, hogy a december óta a Ludwig Múzeum kiállítótereiben megrendezett, Vers l’infini (a végtelenbe) címen futó életmű-­kiállítás talán végre megnyílik az új évben. Ennél előnyösebb helyzetben vannak azok a Konok-művek, amelyek a Molnár Ani Galériában most is láthatók: a Vonalmozgások című kiállítás ha valamelyest kisebb is a ludwigbelinél, ugyanúgy az életmű fontos sarokpontjaira világít rá.

Forrás: Ludwig Múzeum

Ki volt az a Konok Tamás, aki a rendszerváltozás után Párizsból egyre sűrűbben hazalátogatva joviális és anekdotázó alakjával a magyar kulturális élet egyik kivételesen üde színfoltjává vált? Előbb felemlegetett memoárja azontúl, hogy személyiségéről tökéletes képet nyújt, megismertet azzal az epikus családtörténettel – egy klasszikus magyar polgári család tündöklésével és deklasszálódásával –, amelyet keresztül-kasul átszőtt a huszadik század minden kataklizmája. A szerző úgy ír rendkívül olvasmányosan és szellemesen, hogy nem kell bennfentesnek és szakmabelinek lenni ahhoz, hogy közben megismerjük és megértsük egy magyar festőművész fejlődéstörténetét a két háború közötti időktől az ötvenes éveken át egészen a nyugati emigrációig, majd a hazatalálásig.

Alkotóként Konok Tamás az ötödik generációt képviselte családjában, s halálával megszakadt az a szál, amelynek kezdete az anyai ági felmenő, klasszicista szobrász­művész Ferenczy Istvánig s vele a reformkorig nyúlik vissza. Konok dédapja, idősebb Sándy Gyula már festőművészként egzisztált: a 19. század második felének szalonfestőjeként jellemzően budai életképeket és tátrai tájképeket festett. Fia, ifjabb Sándy Gyula építészmérnök és műegyetemi tanár talán a Széll Kálmán tér fölé magasodó Postapalota tervezőjeként ismert leginkább, de a két világháború között épült evangélikus templomaival szakrális építészetünkben is határozott nyomot hagyott. Veje, a katonatiszt és kiváló kamarazenész idősebb Konok Tamás a 2010-es években napvilágra került Don-kanyarbeli haditudósító-­felvételeivel és a két háború közötti Győr és Budapest szuggesztív ábrázolásával vált országosan ismertté. Nem csoda, hogy a fiú, ifjabb Konok Tamás olyan vizuális kultúrával átitatott polgári miliőben nőtt fel a Vízivárosban, amely egyértelműen kijelölte későbbi pályáját.

(Konok Tamás: Vonalmozgások. Március 13-áig a Molnár Ani Galériában. Vers l’infini – Konok Tamás életmű-kiállítása. Március 14-éig a Ludwig Múzeumban. Konok Tamás: Emlék­kövek – Fejezetek egy önéletrajzból. Új Művészet Alapítvány, 2019)

Címlapkép: Ludwig Múzeum

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés