Egy teljes, diadalmas élet – Elment Anna nővér

Az 1947-ben született Fehér Anna gyógypedagógust tavaly augusztusban ismertem meg, riportot készítve a fent nevezett svábhegyi szeretetintézményről (Titkos fogadalomból kinőtt különleges gyermekotthon).

Anna nővér még jó egészségben volt. Azt értettem meg vele kapcsolatban, hogy ennek a szerzetes nővérnek a szolgáló élete teljesen „átlóg” a Mennybe, akár ifjúkorát, akár idős korát tekintjük.

Mondhatnám, az anyaságé is, hiszen ez a szüzességet fogadott, egyedülálló hölgy több száz vak, illetve értelmi sérült árva gyermeknek, fiatal felnőttnek volt anyja helyett anyja. Földi élete került át most egy másik létmódba. Bizton állítható: nem a világjárvány vitte el, de még csak nem is a halál ragadta el, hanem az ő Jézusa vitte haza.

Fehér Annával (egyelőre?) megszűnt a 17. században Aachenben alapított, Erzsébet-apácák nevű betegápoló szerzetesi közösség magyar tartománya. Hiszen ő annak utolsó tagja volt. Majdnem börtönbe került különben amiatt, hogy női szerzetesnek készült.

Aki olvasta az Anna nővérről szóló Mandiner-riportot, kételkedhet-e abban, hogy volt egyházüldözés a Kádár-korban? Amikor 1967 karácsonya előtt érte ment a „nagy fekete autó”, és kihallgatták a Gyorskocsi utcában, vallatói megmutatták neki rácsok mögött, megbilincselve azt a novicmesternő apácát, akihez felkészítésre járt. Ő is csaknem börtönbe került, végül ez elmaradt, de nem folytathatta gyógypedagógusi tanulmányait.

Ezeket, mint kiderült, lehallgatókészülék rögzítette, s az akkoriban húszéves Fehér Anna ellen is „izgatás és egyesülési joggal való visszaélés” miatt indult eljárás. Így nevezték azt, ha valaki az 1950-ben betiltott, szétszélesztett szerzetesi rendek tagja akart lenni. Anna még 1978-ban is csak titkos fogadalmat tehetett az Erzsébet-apácák kötelékében.

Fél évtizedig volt eltiltva a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola látogatásától. Tanulságos, hogy ki segített neki. Egy nem vallásos „szent”, Kozmutza Flóra, Illyés Gyula felesége, akihez József Attila is gyönyörű szerelmes verseket írt egykor. Flóra asszony ugyanis 1972-ben a főiskola igazgatója lett, és befolyását latba vetve elérte, hogy Annát visszavegyék a felsőoktatásba.

Riportunk tetőpontja számomra egy apró mozzanat volt. Egy liftre vártunk a Batthyány László vakotthon és iskola bejárásakor. Ugyanarra a felvonóra egy gondozó is várt, négyéves értelmi sérült, kerekesszékben ülő kislánnyal. Idézem: „A kicsi arca ragyog, kinyújtja kezét Anna nővér felé. Ő lehajol hozzá, a nyakában lévő kereszt kileng a gyermek arca elé. Az hadonászik utána, végül szerencsésen megragadja, a szájához húzza, hosszan rágcsálja, a nővér pedig hagyja. Mintha két egyenrangú, gyermeki tisztaságú mennyei lény szavak nélküli kommunikációja volna ez.”

A katolikus intézmény vezetőjének jóvoltából sok vak gyermekkel megismerkedhettünk,

és ezt a több látássérült gyermek az ebédlőben vele énekelte.

Fehér Annával többet nem találkoztam, bár szerettem volna a Svábhegyre személyesen felvinni azt a lapszámot, amelyben az ő szeretet- és oktatási intézményükről szóló híradás olvasható. Nem tehettem, mert azokban a napokban súlyos, életveszélyes autóbalesetet szenvedtem.

Fotósunk, Ficsor Márton kereste fel a riporthelyszínt még egyszer, Anna nővér tudtommal imádkozott a felgyógyulásomért.

A minap Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek minapi körleveléből értesültem arról, hogy Anna nővér válságos állapotban van, és vívjunk érte imahadjáratot. Ebben én is kivettem a részem.

Isten szeretetével tudta maga köré gyűjteni, tevőlegesen szeretni a rábízottakat.

Nyitófotó: Ficsor Márton