»Erdélyben van egy vicces mondás, hogy a székely ember elkapja a koronavírust, jól megrázza és elengedni. Nálam pont fordítva volt, ő kapott el engem, elég jól megrázott, de hál' Istennek, elengedett. Most már jól vagyok, papírom is van róla. Nagyon hirtelen jött, egyik nap elkezdtem a köhögést, harmadik nap már nem tudtam abbahagyni. Gyorsnak tűnt az egész, megfázás nélkül jött össze az egész. Felhívtak Magyarországról, kórházba hoztak, jó három hét alatt sikerült talpra állni« – részletezte, hangsúlyozva, nagyon hálás a magyar egészségügynek magyar adófizető állampolgárként is.
December elején engedték ki a kórházból, akkor azt gondolta, hogy jól van, de mire hazaért, verte a hideg és kellemetlenül érezte magát. Utána még két hétig ült otthon, de mára csak az alvászavar maradt a tünetek közül, nehezen tud elaludni.
A dévai otthon gyermekei, dolgozói közül tavasszal – mint elmondta – senki nem kapta el a vírust, és bár az őszi hullám nagyobb volt, de kórházba sem gondozó, sem gyermek nem került.