A Twitter péntek éjjel blogposztjában közölte, hogy immár véglegesen felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök fiókjának használatát. A microblog portál szerdán egyszer már felfüggesztette Trump fiókját, de akkor csak fél napra, miután Donald Trump hívei megostromolták az amerikai kongresszus épületét azt követően, hogy az elnök gyújtó hangú beszédet mondott.
A Twitter – mostani közlése szerint – alaposan megvizsgálta Trump szerdai üzeneteit, és úgy találta, hogy azok közül kettő nagy valószínűséggel erőszakra, bűntettekre bátorította a leköszönés előtt álló elnök híveit. Az egyikben Donald Trump arról írt, hogy annak a csaknem 75 millió embernek, aki rá szavazott, a jövőben is „hatalmas” hangja lesz, és hogy semmilyen formában nem fogják őket „méltatlanul, tisztességtelenül” kezelni őket. A másikban közölte, hogy nem megy el a demokrata Joe Biden január 20-i beiktatására. A Twitter szerint mindezt a washingtoni Capitoliumon szerdán kitört, négy halálos áldozatot követelő zavargások tükrében kell értékelni, amikor a Trump-hívek behatoltak a szövetségi törvényhozás épületébe.