Illuzionistákat megszégyenítő módon csempészték Romániából Magyarországra a migránsokat
Az országos hálózat végül szemet szúrt a rendőrségnek.
Az ateisták védelmükbe vették a tévét, mert az istenkáromlás már nem számít bűncselekménynek az íreknél.
Jókora felháborodáshoz és végül bocsánatkéréshez vezetett az ír közszolgálati tévé (RTÉ) szilveszteri műsorának egy jelenete, amiben erőszaktevőként ábrázolták Istent – írta meg a 444. Hozzátették, hogy a 23 másodperces álriportban a következő hangzott el „Az ötmilliárd éves vádlott állítólag akarata ellenére termékenyített meg egy fiatal, közel-keleti migránst, emiatt két év börtönre ítélték, 24 hónapra felfüggesztve. A hír hallattán Harvey Weinstein Írországban kérte ügye újratárgyalását.”
A 444 a The Guardian alapján megírta, hogy a műsor miatt több mint ezer panasz érkezett a tévéhez, Eamon Martin érsek pedig a felvétel eltávolítását követelte, mert sértő minden katolikus és keresztény emberrel szemben.
A portál hangsúlyozta: az RTÉ közleményben kért elnézést azoktól, akiket megbántottak, és ígéretet tettek, hogy az előírásoknak megfelelően válaszolnak a panaszlevelekre. A jelenet utólagos törlésére viszont nem tértek ki. Hozzátették: az ateisták csoportja védelmébe vette a tévét, hiszen egy 2018-as népszavazás eredményeként már nem számít bűncselekménynek az istenkáromlás. Korábban Stephen Fry ellen indítottak nyomozást, mert egy műsorban hülyének és beszűkült gondolkodásúnak nevezte Istent. A rendőrség végül ejtette az ügyet, mert Fry nem sértett meg annyi embert, hogy el lehessen ítélni – írta meg a 444.
(444, The Guardian)
Fotó: MTI/EPA/Orvosok Határok Nélkül/Hannah Wallace Bowman