Bauer: A Jobbik és az LMP fontos stratégiai kérdésekben a Fidesszel ért egyet

2020. december 25. 14:24
Bauer Tamás a Klubrádióban beszélt az ellenzéki együttműködés kockázatairól. „Az se jó, ha marad a Fidesz, de az se jó, ha marad a Fidesz által követett politika” – jelentette ki a Jobbikra és az LMP-re utalva.

A Klubrádió Megbeszéljük című műsorának vendége volt Bauer Tamás DK-s politikus, akit ellenzéki összefogás problémáiról kérdezett Bolgár György.

Bauer először is leszögezte, hogy a „Fidesz-világ sokak számára szörnyűséges és elfogadhatatlan, le kell váltani a kormányt”, de vitatkozna azokkal, akik azt mondják, hogy ezt bármi áron kell megtenni.

„A felelős politizálás sosem mondhatja azt, hogy bármi áron” – jelentette ki. Bolgár György szerint a hasznot is nézni kellene, a kormányváltással ugyanis lehetségessé válna a „demokrácia visszaállítása”.

A DK politikusa azonban úgy reagált: a Jobbik és az LMP néhány fontos stratégiai kérdésben a Fidesszel ért egyet. Példának az euróövezethez való csatlakozás ellenzését, és a szuverenista felfogású Európa-politikát hozta fel.

Megemlítette még, hogy a legutóbbi Alaptörvény-módosítás parlamenti vitájában

a jobbikos és zöld képviselők csupán a közpénzre vonatkozó módosítás ellen szólaltak fel, a család és kereszténység kérdésében készek támogatni a Fideszt.

Bauer Tamás árulkodó jelnek tartja, hogy az ellenzéki összefogásról szóló kommunikációban nincs szó azokról a kérdésekről, amelyekben a Jobbik és az LMP véleménye eltér a többi párt álláspontjától.

Meddig terjed a szövetség? Szerinte erre nincs megnyugtató válasz. Bauer emlékeztetett az elmúlt tíz év technikai koalíciós kísérleteire – amikor Karácsony Unicumot ivott a Gyurcsánnyal kötött egyezség után –, megemlítve a Le Pen-ellenes francia baloldal példáját a francia elnökválasztásokon,

de szerinte most már ennél többről van szó, már a világnézeti azonosság is felmerül.

Szerinte ha a hatpárti ellenzék meg is nyeri a választást, ugyanolyan „Európa-ellenes politikát folytathat, csatázhat Brüsszellel, mint most a Fidesz”. Bolgár felvetésére, hogy a DK, MSZP, Momentum egyáltalán nem ez a vonal, mégis miért gondolja Bauer hogy a Jobbik politikája érvényesülne, a politikus a nemrég elfogadott közös dokumentum szövegével indokolt.

„Az se jó, ha marad a Fidesz, de az se jó, ha marad a Fidesz által követett politika” – jelentette ki Bauer, aki újabb példaként említette Jakab Péter ATV-s szereplését, ahol a Jobbik elnöke elmondta: a szegény embereknek nem az a legfőbb problémájuk, hogy szivárványos zászlók lobogjanak az utcákon. „A jogegyenlőség, az emancipáció kérdésében is mást képvisel a Jobbik, és részben az LMP” – szögezte le a gyurcsányista politikus.

Nyitókép: MTI Fotó, Soós Lajos

Összesen 158 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Megszólalt a vén brüsszelita faszszopó.

Itt nem erről van szó, a tipikus, rejtett sémi célközpontú gondolkodásmód vicsorít baueren keresztül:
Bauer: "ha a hatpárti ellenzék meg is nyeri a választást, ugyanolyan „Európa-ellenes politikát folytathat, csatázhat Brüsszellel, mint most a Fidesz”. "
És: a " Jobbik és az LMP fontos stratégiai kérdésekben a Fidesszel ért egyet"
Tehát, ez a lényeg: A bizonytalanná vált, volt Fideszesek, ha az LMP-re, vagy a Jobbikra szavaznak, minden marad a régiben, nem lesz változás, úgyhogy: nyugodtan szavazzanak csak az LMP-re, Jobbikra, ez cirka 3-400 ezer szavazó, ma.
Ennyi átálltal a bal-lib, amely "ugyanolyan „Európa-ellenes politikát folytathat, csatázhat Brüsszellel, mint most a Fidesz”. "" megnyeri a 22-es választást.
és nem másnap, még aznap éjjel Ferenc csak egy röpke mondattal áll elő: Mindent visszafordítunk, amit a Fidesz csinált, mert a demokráciát másképp nem lehet visszaállítani, és harmadnap hadtáppontokat állítanak a migránsok használatára-táplálására Röszkétől Budapestig.
Bauer pedig annyit mond: Ebben tévedtem, de mindenben igazam volt.
És az ország kiteszi a táblát: Magyarország 3 × 30%-os áreséssel kiárusítja a feleslegessé vált összes készletét...

Összefogááááááááás!

Az apjáról:
Marosán György 1962-ben idézte fel azt a történetet, miszerint az egyik ávós vizsgálótiszt panaszkodott, hogy nem vall az őrizetese, erre Bauer gúnyosan megjegyezte: "Nem tudtok kihallgatni, látjátok, az én őrizetesem inkább meghalt."

bauer hiven felmenoi hagyomanyaihoz azt vallja hogy szart se er olyan gyozelem amit meg kell osztani masokkal

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés