Varga Judit a BBC-nek: Nem szabad megkerülni az EU alapszerződéseit

2020. december 11. 20:36
Az igazságügyi miniszter a brit közszolgálati televíziónak adott interjút.

Mindenekelőtt a „józan ész győzelme” a csütörtöki megállapodás az Európai Unió következő többéves költségvetéséről, a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról, illetve a közösségi források kifizetéséhez fűzött jogállamisági feltételrendszerről – szögezte le Varga Judit igazságügyi miniszter a BBC brit közszolgálati televíziónak adott pénteki interjújában. A tárcavezető sikerként értékelte, hogy Európa, ideológiai viták helyett, végre a világjárványra és annak negatív gazdasági hatásaira fókuszál, és ennek megfelelően „példa nélküli” pénzügyi csomagot hagytak jóvá a tagországok vezetői.  

Politikai zsarolás

Nem szabad megkerülni az EU alapszerződéseit, illetve a költségvetésen keresztül bármiféle politikai zsarolást alkalmazni egyes tagállamok ellen annak érdekében, hogy azok megváltoztassák álláspontjukat bizonyos fontos kérdésekben – hangsúlyozta a BBC World News adásában. Varga Judit a műsorvezető kérdéseire válaszolva határozottan elutasította azokat a vádakat, amelyek szerint a magyar kormány elfogadja az Európai Unió pénzét, a demokratikus normáit azonban nem.    

Az uniónak már eddig is megvoltak az eszközei pénzügyi érdekeinek a megvédésre

Kiemelte: mindenkinek érdeke, hogy szabályosan költsék el az európai uniós költségvetési forrásokat, annál is inkább, mert bár Magyarország nem számít nettó befizető országnak, az állampolgárok így is hozzájárulnak a közösségi büdzséhez. Aláhúzta: az EU-nak már most is számos eszköze van a pénzügyi érdekei megvédésére, így nem lett volna hozzáadott értéke egy, a tervezetthez hasonlóan rendkívül tágan meghatározott, nem megfelelően definiált jogállamisági mechanizmusnak, a kormány ezért garanciákat akart a tisztességes eljárás, a jogbiztonság biztosítására, amelyeket meg is kapott csütörtökön.

(MTI)

Fotó: Facebook

Összesen 104 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A Jobbik kettos keresztje a magyar Ceausescu hazaspar, Gyurcsanyek - viseli is rendesen!

Talan sokszor esel ra?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés