Till Tamás gyilkosa azzal védekezett, hogy gyerekkorában gyógyszerekkel tömték
A 40 éves férfi. F. János eddigi vallomásai zavarosak, ami az ügyvédje szerint a problémás gyermekkorára is visszavezethető.
A Nemzeti Nyomozó Iroda emberei házkutatást tartottak Gődény György házában, és őrizetbe is vették az egyik leghíresebb magyarországi vírusszkeptikust.
Gődény György Facebook-oldalára kitett posztban számol be a házkutatásról, a bejegyzést állítólag a felesége írta. Ebben Gődény Melinda azt írja, hogy az NNI emberei hajnalban érkeztek hozzájuk, lefoglaltak több vagyontárgyat, Gődény Györgyöt pedig letartóztatták. Gődény Melinda a posztban a koronavírus-szkeptikus követőinek támogatását kéri egy Facebook-csoporthoz való csatlakozás képében. A csoportban Gődény tegnap este arra buzdította híveit, hogy sípokkal, kürtökkel tüntessenek a járványügyi intézkedések ellen.
Frissítés:
Az operatív törzs sajtótájékoztatóján az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy négy vírustagadónál jelentek meg hajnalban a rendőrök. Ezen személyek egyike lehet Gődény György. Gál Kristóf arról is beszélt, hogy a rendőrök számítógépeket foglaltak le a helyszínen, továbbá hangsúlyozta, hogy nem feljelentésre indult el a vizsgálat, hanem hivatalból, amit több hete indítottak, rémhírterjesztés gyanújával.
Címlapfotó: YouTube