Akkor lesz baloldal, ha lesz cselekvés is!

2020. december 3. 8:24

Jámbor András
Azonnali
Magyarország láthatóan azt az utat választotta, hogy egy lefelé tartó bérversenyben kiárusítja a magyar dolgozókat. Interjú.

„Ki lehet ebből lépni valahogyan Magyarországon?

Szerintem igen, mert még nem létezik ez a baloldal. Van egy újság, van egy videócsatorna, meg pár ember, aki nagyon szeretne valamit csinálni, de ez még nem politikai létezés. Az ott kezdődik, hogy cselekvés történik, olyan, ami nem a virtuális világban zajló folyamatokat változtatja meg, hanem a valódi politikai téttel rendelkező folyamatokra van ráhatással.

Az írás és a videókészítés is csomószor van ráhatással, de akkor lesz baloldal, ha lesz cselekvés is. Ameddig viszont nincs, addig nem kell attól félni, hogy mi a képe ennek az egésznek. Ha mondjuk lenne egy baloldali párt, azt nem a Mérce és a Partizán alapján ítélnék meg, jó eséllyel nem is ezeknek a szerzői lennének benne, és önálló identitása lenne.

Lesz ilyen szerinted belátható időn belül? Szintén Farkas Attila Márton mondta, hogy már annyit komcsiznak itthon, hogy azt fogják mondani néhányan, hogy oké, akkor azok vagyunk, és jön egy baloldali hullám.

Szerintem nem ez az eredője ennek, de jönni fog előbb vagy utóbb. Annyira globalizált a politika, hogy azok a folyamatok, amik nyugaton mennek, és feltolják Ocasio-Cortezt, Sanderst és Corbynt, azoknak van lecsapódása Magyarországon, a Mércén kívül is. Ezen kívül egyébként vannak például anarchista dolgok is, amik átjönnek itthonra.

Ez kicsit ijesztően hangzik.

Pedig az Antifa nem is egy szervezet. Azt mondani, hogy az Antifa csinál valamit, az körülbelül olyan baromság, mintha azt mondaná valaki, hogy jobboldali szavazók támadtak az üzletekre Amerikában.

Ehhez képest februárban a Mérce Tett nevű aloldalán megjelent egy manifesztó a magyar Antifa nevében. Akkor végülis csak létezik, nem?

Attól még, hogy valaki ír a szociáldemokrácia nevében, még a szociáldemokráciának is vannak irányzatai. Ez az anarchizmusnál és az antifasizmusnál százszorosan igaz. Az antifasiszta mozgalmak nagyon nagy százaléka erőszakmentes az elmúlt évtizedekben, sőt egy csomó ilyen szerveződés nem is antikapitalista. Azt mondani, hogy az Antifa tör-zúz valahol, azért hülyeség, mert ezzel szemben az antifasiszta mozgalmak nagy része erőszakmentes. Nagyon utálom, és már nagyon régen megfogadtam, hogy semmi olyat nem írok, hogy valamilyen ideológia képviselői, valamilyen párt szavazói ilyenek vagy olyanok. Ez szétbassza a vitákat. Ha arról beszélsz, hogy a liberálisok ilyenek vagy olyanok, akkor valójában nem vitatkozol senkivel, nem vitatkozol egyetlen egy állásponttal sem.

Főleg Magyarországon, ahol a liberálisok egy része szoclib, a másik része meg ezzel majdnem szöges ellentétben gazdlib. Akkor kivel is vitatkozol igazából, amikor azt mondod, hogy »a liberálisok«? Vagy ha azt mondod, hogy »a jobboldaliak«, akkor Bede Zsolttal, Békés Mártonnal, Kövér Lászlóval vagy Stumpf Andrással vitatkozol? Nagyon nem ugyanaz. A baloldalnál is nagyon nem mindegy, hogy TGM-mel vagy Medgyessy Péterrel vitatkozik az ember.

A pártos dologhoz: egyrészt van benne egy nyugati dolog, másrészt meg mindig kérdés, hogy az ilyen indulatokat ki tudja felszínre hozni, katalizálni. Most egy válság jön, amiben Magyarország láthatóan azt az utat választotta, hogy egy lefelé tartó bérversenyben kiárusítja a magyar dolgozókat. Iszonyatos támogatásokat ad a külföldi multiknak, és ezzel próbálja meg életben tartani a magyar gazdaságot. 2008 után is erősek voltak a társadalmi elégedetlenségek, amiket a szélsőjobboldal vitt el, és tolt be egy cigányellenességbe és egy nagyon rossz nacionalista logikába. Ezekből egyébként valamennyire következik az a politika, amit most Orbán Viktor folytat: egy olyan nemzetben való gondolkodás, ami alapvetően bezárja a gondolkozási kereteket. Ez egy olyan helyzet, ahol a baloldalnak is lenne keresnivalója.

Tudsz mondani ma Magyarországon a te definíciódnak is megfelelő baloldali politikust?

Az én baloldali definícióm elég széles. A főnökömet, Kiss Ambrust elég szánalmas lenne mondanom, de a témáiban Ungár Pétert (LMP-s országgyűlési képviselő, az Azonnali többségi tulajdonosa – a szerk.) is mindenképpen baloldali politikusnak tartom. A Párbeszédnél Karácsony Gergelynek vagy Tordai Bencének bizonyos dolgaiban vannak erős balos elemek, mondjuk én az alapjövedelmet nem gondolom annak. Az MSZP-ben is simán mondhatjuk Komjáthi Imrére, hogy balos politikus. Sok emberben van sok olyan dolog, ami tök frankó, és abszolút balosnak mondható, a DK-ban is vannak ilyenek. Azért nehéz erről beszélni, mert alapvetően az a politikai dinamika, hogy ha valaki balos, akkor az nagyon nehezen látszódik. Ez az a politikai dinamika, amiről a legelején beszéltem, ami a törésvonalak mentén képzi meg a híreket, és teszi láthatóvá az egyes embereket, híreket, véleményeket.

Jelenleg nincs olyan törésvonal, ami mentén a baloldaliság látható lenne. Ha az lenne a kérdés, hogy ki áll a dolgozók, meg ki áll a nagy cégek mellé, és ha ez politikai tétje és dilemmája lenne ennek az országnak, ami mentén törésvonal képződne, akkor nagyon egyszerűen kiderülne, hogy kik a baloldalibb politikusok, és kik kevésbé. Ameddig viszont nincsenek ezek a tétek kirakva, addig nagyon nehéz ezt megállapítani. A klímakatasztrófa egy ideig törésvonal volt, és mintha amellett látszódtak volna dolgok, de ha valaki meg akarja menteni a bolygót, viszont azt gondolja, hogy ezt a nagy cégek támogatásával lehet megcsinálni… Ez a része például nem rakódott ki soha a klímakérdésnek Magyarországon.

Alapvetően csak arról volt szó, hogy kimegyünk tündi-bündi táblákkal tünetni, mert a klímaváltozás rossz. Virtuális játékok vannak játszva a politika helyett, a politikai tétek most arról szólnak, hogy Orbán vagy nem Orbán, meg hogy ki az, aki elhívja George Clooney-t kávézni. Varga Juditról vagy Novák Katalinról például egyáltalán nem tudnám megmondani, hogy baloldali vagy jobboldali politikus-e, kivéve persze az identitáspolitikai dolgokból.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Lefele tarto baloldalt akart mondani, csak megbicsaklott a nyelve.
Hol tartanak, ha mar Jambort kell faggatniuk a dolgok allasarol!

Hiányzik neki a cselekvő ÁVH, a KGB, az NKVD, a Stasi, a Securitate, az UDBA, stb.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés