A többség elégedett a miniszterelnökkel

2020. november 30. 8:36
Ez feltehetőleg szoros összefüggésben áll a koronavírus-járvány kezelésével és a vírus elleni védekezés hatékonyságával.

A magyarok 59 százaléka mondta azt a parlamenti választások előtt kevesebb mint másfél évvel, hogy „inkább elégedett” Orbán Viktor munkájával – számol be a Magyar Nemzet. A lap számára a Nézőpont Intézet által készített közvélemény-kutatás során november 24. és 25. között ezer főt kérdeztek meg arról, hogy miképpen viszonyul a miniszterelnök munkájához.

Ez az eredmény egyedülálló: a 2013 óta ismétlődően feltett kérdésre még a migrációs válság elleni védekezés után sem válaszoltak többen pozitívan. A sorozatos felmérés kezdetén, 2013-ban, a magyarok közel fele (49 százaléka) volt elégedett a kormányfő munkájával. Emlékezhetünk, hogy a következő évben kétharmados győzelmet tudott ünnepelni a Fidesz–KDNP. A következő év végén a politikai témákat az ellenzék szolgáltatta, főként az internetadó és az ennek kapcsán kialakuló tüntetések kerültek a média fókuszába. Ezzel is összefügg, hogy 2014. november végén a kormányfő munkájának támogatottsága jelentősen visszaesett, csak 39 százalék volt vele elégedett. A mélypontot újabb fellendülés követte: a migrációs válságra adott kormányzati választ a társadalom túlnyomó többsége támogatta, így a miniszterelnök munkájával való elégedettségi mutató már az 50 százalékot is meghaladta 2015 végére (53 százalék). Egy évvel később a megkérdezettek 40 százaléka volt elégedett Orbán Viktor ténykedésével, de a választásokat megelőző év végére ismét jelentős javulás következett (50 százalék). 

A kormányfő a tavalyi évhez képest is jelentős népszerűség-növekedést könyvelhet el: míg egy évvel ezelőtt a választójoggal rendelkezők 52 százaléka volt elégedett vele, most ez 7 százalékkal magasabb. Ez feltehetőleg szoros összefüggésben áll a koronavírus-járvány kezelésével és a vírus elleni védekezés hatékonyságával. 

(Magyar Nemzet)

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Összesen 150 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Így igaz, támogatlak, Controll C és V:
Orbán Viktor nem tökéletes ember.
De: ami jó a magyarsággal 1956 óta történt, úgy hívják: Orbán Viktor.
Nem azért mert Ő akarja.
Nyilvánvalóan egy ilyen karakternek - mivel a világot a Gonosz uralja - van a legtöbb (lefizetett, megzsarolt, vagy csak egyszerűen: butává tett) ellensége.
A nagy kérdés: mi történik OV után?
Ez az igazi próbatétel, viszont számára valódi személyi feladat:
a jelen megnyerése után a MAGYARSÁG JÖVŐJE...
Ehhez viszont mindannyiunknak hozzá kell tennünk a magunkét.
Aki tisztességes.
Építésről szól, de közben minden torpedót el kell fogni, visszafordítani a kilövőkre.
És, hogy meglegyen az ellensúly a futball és minden csak akkor működik, ha megvan az egyensúly a védekezés-támadás egyensúlya...
Azaz, időnként: támadni kötelező, de csakis az emberi méltóság keretein belül.
Tehát: a jó - jó, a rossz - rossz, a szemét - szemét, amikor az ország épül - akkor NEM LEHET A LOPÁS AZ ÚR. a lopásVÁDAKRAra felfűzni az elbeszélést: aljasság és így tovább.
Nem akarunk aljasok irányította országban élni - ÉS NEM IS FOGUNK.
A Mi Hazánk kivételével a teljes magyarországi ellenzék: Az Aljasok.

Emlékszem 2009-ben volt egy tehetséges propagandista, egy bizonyos Gréczy Zsolt, aki képes volt sz adatokból olyan statisztikai adatokat kimetszeni, amik a világ legjobb kormányává avatták az akkori kormányt. Ez már csak ujjgyakorlat, amit itt bemutatsz, Gréczy!

Rossz a kérdés.
Helyesen: Mit kaptunk mi Gyurcsánytól ugyanennyiért?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés