A pandémia lett az év szava

2020. november 30. 15:29
Legalábbis a Merriam-Webster online szótárnál.

A legmegbízhatóbb amerikai online szótárnak tekintett Merriam-Webster hétfőn jelentette be, hogy a pandémiát választották az év szavának. Peter Sokolowski, a szótár főszerkesztője elmondta, hogy ezzel a bejelentéssel valószínűleg nem okoztak nagy meglepetést. Szerinte a szó használata általánossá vált és valószínűleg később is jellemzi majd ezt az időszakot, ha szóba kerül.

A szó „felfutása”

A Merriam-Webster.com honlapon januárban ébredt fel a latin és görög gyökerű szó iránt az érdeklődés, majd februárban, amikor a koronavírus-járványnak már Amerikában is voltak halálos áldozatai, ez fokozódni kezdett. Az Egészségügyi Világszervezet március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírus-járványt és ennek következtében ismét nagyot nőtt a szóra rákeresők száma, majd egész évben jelentős maradt iránta az érdeklődés – magyarázta Sokolowski.

Hozzátette, hogy a koronavírus szintén versenyben volt az év szava-jelöltek között, akárcsak a karantén vagy a tünetmentes, amelyeknek a használata ugyancsak a járvánnyal összefüggésben nőtt meg.

Másutt a „koronavírus-járvány” szó győzött

A Német Nyelvi Társaság (GfdS) a koronavírus-járványt választotta az év szavának. A társaság hétfőn Wiesbadenben publikált közleménye szerint a második helyre a lezárás került, ami a pandémia miatti korlátozásokra utal.

A társaság évente tíz szót és kifejezést választ ki, amelyek nyelvi szempontból különleges módon határozták meg az év politikai, gazdasági és társadalmi életét.

(MTI)

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés