Szentkirályi Alexandra: Összeállt a Karácsony-DK-Tisza koalíció
A Tisza, a Demokratikus Koalíció, Karácsony Gergely, kiegészülve Vitézy Dáviddal, közösen legitimálja a csődköltségvetést.
A Gyöngyösi Márton zsidólistás mondatait mentegető, a judapestező Bíró Lászlót személyesen is támogató főpolgármester az isteni törvényekre hivatkozva szólítja fel lemondásra Demeter Szilárdot.
Nyílt levélben kéri az egész világ segítségét Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely Demeter Szilárd publicisztikája miatt. A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója szombaton publikálta az Origón egy írását, melyben Soros Györgyöt Adolf Hitlerhez hasonlította. Mivel több kritika is érte írását, vasárnap folyamán az író eltávolította azt. A főpolgármester ennek ellenére Facebook-oldalán megjelenített egy írást, melyben Parti Nagy Lajos író felhívásához csatlakozva visszautasította Demeter állításait és a világ összes demokrata polgárának segítségét kérte. Az alábbiakban teljes egészében közöljük Karácsony Gergely írását:
„Csatlakozom Parti Nagy Lajos felhívásához!
Az aljas és alantas írással, annak visszavonása után is, és annak írójával a miniszterelnöknek van dolga. Az ő embere, az ő kultúrpolitikusa, az ő Európa-politikáját akarta megalapozni, az ő szégyene. Demeter Szilárd hétfő reggel 8 órától már nem viselhet semmiféle közhivatalt. Van még pár órája a miniszterelnöknek.
Nyílt levél Magyarország, Európa és a világ valamennyi demokrata polgárához!
Alulírottak, mint Magyarország és az Európai Unió állampolgárai, a leghatározottabban visszautasítjuk Demeter Szilárd kormánybiztosnak, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának, a magyar kormány hivatalos képviselőjének, 2020. 11. 28-án megjelent írását, amelyben Soros Györgyöt Hitlerhez, a liberális, azaz szabadelvű embereket pedig a nácikhoz hasonlítja.
A holokauszt áldozatainak emlékével és a túlélők fájdalmaival visszaélve európa- és nemzetellenes szövegével, tudatosan provokál, békétlenséget és gyűlöletet szít. A legaljasabb módon tetszeleg egy nemlétező áldozati szerepben, miközben ő a bántalmazó, kiszolgálva a pillanatnyi kormány szégyenletes propagandáját.
A magyarokra hivatkozik, akiktől nem kapott felhatalmazást!
Zavaros írásával minden jóérzésű honfitársát, emberi méltóságában mélységesen megsértette. Alkalmatlannak és méltatlannak bizonyult, hogy a magyar kultúra, a közélet bármilyen területét irányítsa, azt képviselje.
Most, amikor Magyarország, Európa és az egész világ rémületben, bizonytalanságban él, amikor szolidaritásra és figyelemre lenne szükség, amikor milliók kerülnek pillanatok alatt kiszolgáltatott és kitaszított helyzetbe, akkor különösen aljas és embertelen ez a propaganda.
Tudva azt is, hogy ez egy odahajított gumicsont a demokratikusan gondolkodó embereknek, mégis fel kell emelnünk hangunkat a mérgező, beteg provokációkkal szemben!
Az alapvető emberi és isteni törvények, parancsolatok, a jogállamiság és a Magyarország által is elfogadott európai és nemzetközi rendelkezések alapján követeljük, hogy azonnal mondjon le minden közéleti funkciójáról, vonuljon ki a magyar közéletből! Ezt elvárjuk minden olyan politikustól és képviselőtől is, aki ezzel az életellenes és embertelen szöveggel azonosulni tud.
Bízunk abban, hogy az ország többségének megmaradt a józan esze, embersége, hallgat a szívére. Vállaljuk, hogy fizikai, szellemi és anyagi lehetőségeink szerint valamennyien tenni fogunk a kirekesztés, a gyűlölködés, a cinizmus és a gonoszság ellen!
Segítséget kérünk, támogatást, egy emberi, normális és jogállami Magyarország visszaépítéséhez, hogy lemossuk a szégyent, a gyalázatot! Hazánknak most összefogásra és békére van szüksége, hogy minden járványt legyőzzön!
Kérjük, aki csak teheti, terjessze saját körében, hazai és nemzetközi kapcsolatain keresztül.
Kelt Magyarországon, 2020. november 29-én, Advent Első Vasárnapján”
A főpolgármester egyébként a múltban több ízben is kiállt tényleges zsidóellenes mondatokat hangoztató politikustársai mellett.
2019. február 5-én a Párbeszéd társelnökeként a Hír TV esti műsorában például úgy fogalmazott, nem náci, aki zsidó képviselőket listázna. Mindezt arra mondta válaszul, hogy Földi-Kovács Andrea műsorvezető feltette a kérdést, hogyan tud egy baloldali párt együttműködni az antiszemita múltjáról közismert Jobbikkal. A műsorvezető azt az esetet is megemlítette, amikor a Jobbik jelenlegi EP-képviselője, Gyöngyösi Márton akkor még országgyűlési képviselőként azt javasolta listázzák az Országgyűlésben ülő zsidó kollégáit. Karácsony erre úgy válaszolt, Gyöngyösi ezen javaslata „önmagában nem nácizmus”.
Az idei őszi borsodi időközi választáson pedig a Párbeszéd és személyesen a főpolgármester is támogatta a közös ellenzéki jelöltet, a Jobbik tagját, Bíró Lászlót. Az ellenzéki összefogás szerencsi jelöltje korábban több antiszemita kijelentést is tett, többet közülük 2018 folyamán, avagy mindössze 2 éve. Egyszer például így fogalmazott a környékbeli szállodákat látogató zsidó vendégekre utalva: „a kutyám majd megveszik amikor a tetűcsúzdások elmennek a ház előtt. Dolgoznak barátaim a szállodaiparban, elmondják mi a helyzet”, de olyan is volt, hogy egy posztjában azt állította: „kikapcsolták a zsidó uzsora-banktőkét a gazdaságból, megszüntették a háborús jóvátételként eufeminizált kozmopolita rablás kifizetését”, de közismert az a tény is, hogy következetesen Judapestnek hívta Budapestet, mely a második világháborút megelőző, illetve az alatti időszak antiszemita és náci politikusok retorikáját idézi.