Eperjes Károly is elkapta a koronavírust

2020. november 20. 19:01
A színész „már kifelé van a fertőzésből”.

„Imádkozom Eperjes Károlyért, ki szintén küzd a vírussal. Az ő egészségére, tüdejére is nagy szükség van, és nem csak neki, hanem mindannyiunknak!” – írta kedden Böjte Csaba szerzetes közösségi oldalán a Kossuth-díjas színészről. Böjte Csaba egyébként szintén elkapta a koronavírust; eleinte még csak enyhébb tünetei voltak, de csütörtökön egy budapesti kórházba kellett szállítani.

A HVG tájékoztatása szerint a „Pesti Magyar Színháznál – ahol Eperjes vendégművészként több szerepet is játszik – megerősítették az értesülést, hozzátéve, hogy tudomásuk szerint a színész nem a színházban, hanem családja körében kapta el a koronavírust. A színház a betegség miatt még november elején lemondta az előadásokat, amelyekben Eperjes is szerepelt, azóta, mint elmondták, egyetlen próbán vagy előadáson sem vett részt; tájékoztatásuk szerint a színházra is érvényes protokoll szerint két negatív Covid-teszt után veheti majd fel újra a munkát.”

Eperjes Károly a hvg.hu-nak azt nyilatkozta: „Már kifelé vagyok belőle.”

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 20 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Eperjes Károly is nagy imádkozó, és napi áldozó.
Aki csak tudja nézze meg a Pesti Magyar Színházban vele Legyetek jók, ha tudtok c. előadást, ha majd újra nyithatnak a színházak.
Ő rendezte és játssza benne Fülöp atyát, méghozzá nagyon jól.
Gyógyulást kívánok!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés