Szijjártó miatt Kambodzsában hatszázan kerültek karanténba, illetve tesztelés alá

2020. november 19. 15:18

Dúró Dóra
Facebook
Itthon viszont nem lehet tudni, hogy ki az, aki akár betegsége tudatában is bemegy egy kétharmados szavazásra.

„Online országgyűlési és önkormányzati döntéshozatalt szorgalmaz a Mi Hazánk Mozgalom. Szijjártó Péter miatt Kambodzsában hatszáz politikus és közreműködő került karanténba, illetve tesztelés alá, itthon viszont nem lehet tudni, hogy ki az, aki akár betegsége tudatában is bemegy egy kétharmados szavazásra. A Mi Hazánk Mozgalom már márciusban kezdeményezte az online ülésezés és szavazás bevezetését, ahogy pl. Lengyelországban és Romániában is működik – de Magyarországon még nem voltak képesek erre.

A magyar kormányzati mulasztásra való rávilágításunk mellett a képviselői felelősségre is rá kell mutassak: a digitális oktatához és ügyintézéshez hasonlóan a politikusoktól is elvárható, hogy legalább egy fél év elteltével képesek legyenek 21. századi módon használni a képviselői laptopjukat, vagy ha nem hajlandóak, akkor el kell venni tőlük, s odaadni azoknak a gyerekeknek, illetve szüleiknek, akik két napot kaptak a semennyire nem előkészített, s anyagilag sem támogatott távoktatásra való felkészülésre.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 40 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

CSAK JELZEM, HOGY EZT A JÓ GYURI NEVŰ TAHÓT BÖJTE CSABA ALJAS GYALÁZÁSÁÉRÉRT, PEDOFILOZÁSÁÉRT LEÍRTOTTAM INNEN.

JAVASOLOM NEKTEK IS.

Packó

CSAK JELZEM, HOGY EZT A JÓ GYURI NEVŰ TAHÓT BÖJTE CSABA ALJAS GYALÁZÁSÁÉRÉRT, PEDOFILOZÁSÁÉRT LEÍRTOTTAM INNEN.

JAVASOLOM NEKTEK IS.

Packó

Normális vagy amúgy? Elvenni a laptopot, amiért fene tudja hány százezret fizetett a képviselő?
Hogy jössz te ahhoz, hogy elvedd a másnak a tulajdonát, hülye komcsi!

A saját könyvével azt csinál amit akar.
Egy szennyírásokat tartalmazó mesekönyvért különben sem volt kár.

Kambodzsa, 1975-1987 között 2,627,000 fő, ennyit öltek meg az elvtársaid, Dóra. Ezzel foglalkozz!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés