Újabb botrányos Lackner-felvételek kerültek napvilágra

2020. november 16. 8:34
A beszélgetésen szó esik ki nem fizetett lakbérről, liftaknába hullott milliókról és egy bizonyos prostituáltról is.

Lackner Csaba már önkormányzati képviselői karrierje kezdetén tisztességtelenül viselkedett, amikor nem fizette ki korábbi főbérlőjének a tartozását – számol be a Magyar Nemzet. A szocialista pártban azonban ahelyett, hogy felelősségre vonták volna, inkább eltussolták az ügyet. Lackner arról is mesélt, hogy egyszer beejtett a liftaknába 3,6 millió forintot, amelyet feltehetőleg valamilyen sötét ügyletből kapott Kispest korábbi polgármesterétől, Lévay Leventétől. Az erről tanúskodó hangfelvételek ma reggel jelentek meg a Magyar Nemzet oldalán.

A milliomos, aki nem fizet az albérletért

A Magyar Nemzet ezúttal két hangfelvétel-részletet tett közzé, az egyik több mint 17 perces részlet vágatlan, csupán a személyiségi jogok védelme érdekében tartalmaz módosításokat.

Lackner Csaba ezúttal a 2000-es évek elejére kalauzolja a hallgatóságot, amikor még kezdő önkormányzati politikus volt. A szocialista képviselő ekkor még nem a XIX. kerületben, hanem az I. kerületi Fő utcában lakott, a Batthyány tértől nem messze bérelt lakást. Innen öt év után költözött el, saját bevallása szerint azért, mert „elszállt” magától anyagilag. Lackner Csaba már ekkor nagy jólétben élt, állítása szerint minden nap rendelt magának ételt, szinte sosem főzött, amitől végül elhízott. Mint mondta, végül már 116 kiló volt, ami miatt rájött, hogy változtatnia kell, így felmondta az albérletét. A lakás főbérlője Lackner szerint egy ügyvédnő volt, akinek elmondta, hogy felmondaná az albérletet, ám három havi hátralékát nem tudja megfizetni.

Pedig ebben az időszakban a szocialista politikusnak már bőven volt mit a tejbe aprítania, mint elmondta, üzlettársával P. Gy.-vel ketten kaptak megbízást arra, hogy az újonnan megnyíló Kálvin téri és Szent István körúti 3 Testvér török éttermet kialakítsák. Az ügyvédnő, ekkor úgy döntött, hogy nyomást gyakorol Lacknerre: kispesti párttársainak írt levelet, amelyben kifejtette, hogy a politikus nem méltó pozíciójára, ugyanis még a bérleménye után sem fizetett. A teljes tartozás mintegy 180 ezer forint volt. Az ügyvédnő első levele Fekete László MSZP-s önkormányzati képviselőt találta meg, aki Lackner szerint ekkor frakcióvezető volt.

„Amit a hölgy leírt, az igaz és igaza van, mert elbuliztam a pénzt, elszórakoztam a pénzt, elszívtam a pénzt, az utolsó három hónapot nem tudtam kifizetni” – emlékezett vissza Lackner a Feketével folytatott beszélgetésére.

„Csabi, b…zdmeg, mi azért vagyunk itt, hogy segítsünk egymásnak. Én lerendezem a dolgokat a hölgy felé, csak hogy ne b”szogasson téged” – felelte neki állítólag Fekete László. A tartozásról szóló levelek végül Lackner elmondása szerint Gajda Péterhez is eljutottak, sőt Lackner azt is állította, hogy az ügyvédnő „megírta az én pártomnak, hogy én milyen vagyok, hogy én ezt nem fizetem ki”. Lackner meglepődött a szocialista politikusok reakcióján, mivel arra számított, hogy azt fogják neki mondani, hogy „így, tisztességtelenül nem lehet viselkedni”. Ehelyett inkább megpróbáltak falazni neki.

A pénz, amit a liftaknából kellett kihalászni

„Volt egy olyan éjszaka, amikor a Lévay Levente nekem fizetett… valamit. Úgy mentem fel a kecóba, ide volt betűrve” – mutatott a zsebe irányába Lackner. „Amikor odaértem a lifthez, kicsúszott és be a liftaknába” – mondta a képviselő. A történet szerint Lackner Csaba 3,6 millió forintot kapott attól a Lévay Leventétől, aki Kispest polgármestere volt annak idején. Érdekesség, hogy Lévay 1999-ben keveredett egy pedofilbotrányba, a hatóságok többek között egy csecsemőről készült pornográf képet is találtak számítógépén. Hogy Lackner pontosan miért is kapott 3,6 milliót, azt még társai előtt is titokban tartotta.Ez azért is különös, mert korábban a beszélgetőtársai előtt szívesen dicsekedett korrupciógyanús bűncselekményekkel vagy vádolt meg ilyenekkel másokat. Érdemes megjegyezni: Lackner és Lévay azóta is jóban vannak. Ezt bizonyítja az a 2018-as kép, amely Fekete László Üllői úti kocsmájában készült, és amelyen mások mellett Lévay társaságában Lackner is felbukkant.

A történetre visszatérve, Lackner Csaba egy barátjával, B. I-vel tartott éppen a Fő utcai albérletbe, amikor megtörtént a baj, 3,6 millió vagy annak egy része a liftaknába csúszott.

„Most mi a f…szt csinálunk? Felhívtuk a közös képviselőt, éjszaka kijött, kinyitotta a liftajtót, benézett: Uraim, maguké a terep” – állította Lackner. A pénz húszezresekben volt, amiből egy a gondnoknak is jutott. Csak úgy, szolgálatáért cserébe.

Természetesen prostituáltakról is szó esett

A Magyar Nemzet két hangfelvételt hozott nyilvánosságra. Az eredeti, négyórás hangfelvételen a két beszélgetés időben közel volt egymáshoz, csakhogy Lackner annyi részletet mesél el a szóban forgó prostituáltról, hogy beazonosíthatóvá válna. 

Lackner Csaba arról beszélt barátainak, hogy a hölgy, K., aki konzumlányként dolgozik, a képeken nagyon jól néz ki. „A múlt héten pénteken, amikor nézegettük a fotókat a Gyulánál, Peti barátom őt nézte ki, hogy szaladjunk hozzá” – mesélte Lackner Gajda Péter polgármesterrel kapcsolatban.

„Mondom Peti, ne, szerintem sz…r” – válaszolta Lackner. Erre a polgármester visszakérdezett, hogy „miért sz…r”? Lackner válasza pedig az volt erre, hogy már volt nála, igénybe vette a szolgáltatásait. „De mondja nekem a Gajda, hogy te hol hagytad a szemedet?” – mondta Lackner.

Állítólag végül Gajda nem vette igénybe a hölgy szolgáltatásait.

(Magyar Nemzet)

Címlapkép: Facebook

Összesen 67 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Polt Péter hol van ilyenkor????????????

Íme, a "korrupciót nem tűrő" ellenzék...

Csakszólok, Borkait nem a balosok miatt kellett kirúgni, hanem azok miatt, akik a FIDESZ-re szeretnének szavazni. De Borkaira pl. nem volna könnyú.

"a kispestiek ilyen ügyek tudatában választották meg, szóval hajrá..."
Nem beszélve arról, hogy a felvételen egyáltalán nem biztos, hogy Lackner képe van.
Csupán egy rá feltűnően hasonlító arc - ahogy a demokrata-libsi-szoci GajdaPetya volt szíves rámutatni a kérdés szignatúrájára, amely a szabadság irányában kuliminálódik....

A kispestiek adnak a szocialista szakertelemre, hadd elvezzek, nem?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés