Von der Leyen, Macron és Merz sorban állhat Orbánnál: el kellene intéznie ezt-azt Európa védelmében (VIDEÓ)

G. Fodor Gábor a Mesterterv legutóbbi adásában rámutatott, hogy mi lett napjaink legfontosabb kérdése.

A reklámbevételük ezúttal is hatalmas volt.

A nyár folyamán több mint 1000 nagy cég jelezte, hogy nem elégedettek azzal, ahogy a Facebook a gyűlöletbeszéddel szemben fellép, és bojkottot hirdettek. Mindennek ellenére a cég bevételei az előzetes becsléseket is jócskán túlszárnyalták – írja a Media1.
Annak fényében, hogy olyan cégek sem hirdetnek már a platformon mint a Starbucks vagy a Coca-Cola, még inkább figyelemreméltó, hogy a harmadik negyedévben 21,2 milliárd dolláros bevételre tett szert a techóriás.

Az elemzők előzetesen 12 százalékos emelkedést jósoltak, ehelyett 22 százalékkal növekedett a cég reklámbevétele – számolt be róla a kreativ.hu a Techcrunch nyomán.
