Jakobinus tempó az ellenzéknél

„Nagy valószínűséggel egy 22-es ellenzéki győzelem után ideiglenesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről. De ez soha nem volt másként rendszerváltáskor, nagy forradalmak után” – vetítette előre Fleck Zoltán, az ELTE jogi karának oktatója még szeptemberben, felhevülve a felsőoktatás átszervezése nyomán kialakult spontán (?) tüntetések sikerén.

Az ellenzék által rendre független szaktekintélyként hivatkozott Fleck nyilatkozatának különös bukét adott, hogy előzőleg Gyurcsány Ferenc lényegében a magyar állam valamennyi vezető beosztású dolgozóját –, különösen is Vidnyánszky Attilát – azzal fenyegette meg, hogy kormányra kerülve földönfutóvá teszi.

Ebből logikusan az következik, hogy a balliberális szellemi holdudvar, amely 2006 botrányos őszén szinte egy emberként érvelt az őszödi hazugságbeszéd demokratikus mivolta mellett, hozzákezdett az ellenzéki bosszúnarratíva jogi megalapozásához.

Bár Fleck véleményét aligha osztja az ellenzék valamennyi szereplője, de Gyurcsány és csapata bizonyosan, márpedig ő jelen állás szerint a hazai baloldal első embere. Akihez a minap Fekete-Győr András Momentum-elnök is felzárkózott, meglebegtetve annak lehetőségét, hogy

Így érdemes ezt a kérdést komolyan venni. Hiába értekezik a DK elnöke mostanság a szürrealitás világába tett újabb kalandos gondolatmenetével a szeretet hatalmáról, korábbi fenyegetőzését nem vonta vissza. Sőt, megerősítette. Ha egykori párttársával, az immár momentumos Szarvas-Koppány Bendegúzzal ellentétben nem is ígér lámpavasat a fideszeseknek, kevés kétséget hagy afelől, hogy kormányváltás esetén milyen világot is szán a vele egyet nem értőknek az exminiszterelnök. Keményet. Nem kicsit, nagyon.

Mindazonáltal furcsa fénytörésbe kerül a „Fleck-terv”, ha azt nézzük, hogy eközben a hazai baloldal előszeretettel használja politikai furkósbotként, egyben üdvözli az uniós források jogállamisági kritériumokhoz való kötéséról szóló brüsszeli elképzeléseket. Azt az egyébként tisztázatlan hátterű, inkább politikai és gazdasági, mintsem elvi motivációjú mestertervet, amelyért például a Momentum is küzdelembe fogott – miközben képviselőjük,

„Régóta kerülgetjük azt a dilemmát, hogy miként lehet egy ellenzéki választási győzelem esetén az Orbán-rezsim közjogi akadályait semlegesíteni a jogállam visszaállítása és stabilizálása érdekében. A vonakodás fő oka egy jellemző tisztázatlanság a jogállam fogalmával kapcsolatban: a tisztán formális, intézmény-centrikus, kiüresített értelmezés dominanciája” – fejtegette Fleck, azt magyarázva, hogy bármely autokratikus rezsim sikerrel vetheti be a jogi eszközzel működő hatalomgyakorlást a jogállam „tartalmi elemeivel szemben”.

Vagyis: bár a jogszociológus sem tudja, vagy nem akarja pontosan körülírni, meghatározni, mit akar, abban biztos, hogy a kétharmados parlamenti felhatalmazással bíró kormány által kezdeményezett törvények, illetve az általuk kialakított állami struktúra nem felel meg a jogállam „tartalmi elemeinek”. Hogy miért? Csak.

Valójában ők akarják meghatározni, mi számít jogállamiságnak, s ha ezt esetleg a választók felhatalmazása nyomán módjuk lesz a gyakorlatban is kipróbálni, akkor valahol a második világháború utáni népbíráskodás környékén találhatjuk meg a 2022 tavaszát követő időszak jellegét. Jakab Péter Jobbik-elnök ezt „tisztító viharnak” nevezte a szerencsi ellenzéki bukta napján.

Jöhetne tehát a megtorlás, a vendetta, a hatályos törvények, illetve a jogrend félresöprésével. „Megbüntetni az elnyomókat az emberiség számára kegyelem; megbocsátani nekik kegyetlenség” – érvelt hajdanán Robespierre. Ismerős?

„A jelenlegi kormányzati rendszer, állam-hatalmi berendezkedés nem radikális túlhajtása valaminek, ami még a jogállamon belül marad, hanem az irány egyértelműen a jogállam tagadása” – magyarázta a második Orbán-kormány idején a jogtudós, levonva a következtetést: nem lehet ezen a „rezsimen” belül maradni. Mármint ellenzékiként. Sőt: demokrataként.

Ha pedig ez így van, akkor a 2010 óta regnáló kabinetek mind illegitimek, s így az Orbán Viktor miniszterelnöksége idején született jogszabályok is azok. Ebből pedig az következik, hogy ezeket illetigitim módon kikerülni, kiküszöbölni, átírni, az maga a legitimitás. Hiszen tíz éve diktatúra van, amit csak forradalommal lehet megdönteni, akkor meg vérnek kell folynia – legalábbis képletesen.

Vagyis a kortárs hazai ballib logika nyomán az újkori jakubinusoknak, élükön Gyurcsány-Robespierre-rel,

Csak mert – idézzük – náluk van a „tisztesség”. A 2022-es választás egyik tétje tehát paradox módon maga a jogállamiság lesz, csakhogy erre a garanciát éppen a Fidesz-KDNP hatalomban maradása jelentheti majd.