Nem hazudjuk azt, hogy nálunk csak szentek vannak

2020. október 26. 10:48

Hadházy Ákos
Népszava
A Fidesz nem fair módon versenyez, krumpli van, évi 150 milliárdos kormány-kampány van, rengeteg lopott pénzzel állunk szemben. Interjú.

„Nagyjából háromszázan vettek részt pénteken az MTVA székháza elé szervezett, s az ön, illetve két másik független képviselő, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs fémjelezte autós demonstráción, amelyben a kormánypropaganda megszüntetését, s a közmédia vezetőinek távozását követelték. Ezt kudarcként könyveli el?

Nem. Azt korábban is hangoztattam, hogy százeres létszám esetén ez már egyfajta problémamegoldó tüntetés lehetne, ekkora tömeg valódi nyomásgyakorlást jelent. Egy ennél jóval alacsonyabb részvételi aránynál csak figyelemfelkeltésről beszélünk, de ha első alkalommal nem érjük el ezt a célt, akkor sem szabad feladni a nyomásgyakorlásnak sem ezt, sem más módozatait.

Október 23-án zajlott egy másik tüntetés is, hatalmas, tízezres tömeggel, az SZFE autonómiája melletti kiállásként. Lehet, hogy rossz időpontot választottak?

Épp azért hoztuk korábbra a magunk akcióját, hogy aki akar, átérjen onnan az egyetemisták demonstrációjára: jómagam is ezt tettem, mert fontosnak tartom az ügyüket. Valóban, ez most egy aktuális probléma, a diákok kiállása ráadásul nagyon lelkesítő, ezért nagyobb tömegeket képes megmozgatni. De egyrészt az a tömeg sem volt elég. Másrészt továbbra is állítom, hogy a százmilliárdokból működtetett állami propagandagépezet olyan egyenlőtlenségeket és igazságtalanságokat okoz, amelyek mellett nem szabad szó nélkül elmenni és nem szabad tűrnünk, hogy ez így maradjon. A közmédia nézettsége nem a legnagyobb, de vidéken csak a fideszes szócsőnek számító Kossuth-rádió fogható „szöveges adóként”, a köztévé a nagy nézettségű sportesemények reklámszüneteit használja a kormány melletti agitálásra, miközben az ellenzéki politikusok egyszerűen ki vannak onnan tiltva. A választási kampány idején öt-öt percig (!) élőben megszólalhat egy-egy párt. A miniszterelnök pedig hetente küldhet élő propagandainterjút. Vicc, abszurd, elfogadhatatlan.

Az ellenzéki pártok tüntetően távol maradtak a közmédia elleni tüntetésről. Lehet, hogy ezzel üzenték meg, nem tetszett nekik, hogy a borsodi időközi választások után leszedte a keresztvizet Bíró Lászlóról, az összellenzéki jelölt gazdasági ügyeiről, amelynek eredménye egy csődbe jutott szociális szövetkezet lett?

Más indokokkal, részben az SZFE melletti tüntetésre, részben a járványhelyzetre utalva maradtak távol. Számomra ezek az érvek nem helytállóak, ráadásul felvetik azt a kérdést, hogy vajon akkor az ellenzéki pártok számára elfogadható-e a kormánypropaganda, beletörődtek annak megváltoztathatatlanságába, vagy készek tenni a változásért. Ezt érdemes is lenne tőlük megkérdezni. Pufoghatunk magunkban, hogy jaj, ezek megint csaltak, megvették krumplin a választókat, s hihetjük, hogy ennek kivédésére elég lesz majd az összefogás, de a matek kérlelhetetlen: a propaganda még mindig túl sok embert téveszt meg. Egyszerűn nem szabad eltűrnünk, hogy egy közpénz-százmilliárdokkal kitömött, elsöprő jobboldali agitációs propagandagépezet befolyásolja a választások kimenetelét. Pár hónapunk van, jövő tavaszig ezen a téren változásokat kell elérnünk, másképp könnyen megismétlődik 2018, amikor egy elvesztett választás után hatalmas tömeg fejezte ki tiltakozását az esélyek egyenlőtlensége miatt: ezt a demonstrációt sem utólag kellett volna tartani, hanem jóval korábban lett volna csak értelme.

Visszatérve Bíró Lászlóra

…akit nem én lepleztem le, csak részletesebben utánajártam a felszínre került információknak. Remélem, hogy a jelölttel szembeni kritikám nincs összefüggésben az ellenzéki pártok távolmaradásával. Én továbbra is a kormány leváltásáért akarok dolgozni, vállvetve velük. Az azonban engedtessék meg, hogy elmondjam a véleményemet, elmondtam annak idején a Fideszben is, hogy nem kéne lopni, az LMP-ben, hogy össze kell fogni más pártokkal, s most, függetlenként is, hogy 2022-ben csak a leghitelesebb jelöltekkel van esélyünk.

Miért nem korábban tette ezt meg?

Ó, ha így járok el, most mindenki szépen hátradőlve azt mantrázná, hogy Hadházy miatt buktuk el a körzetet. Kényelmes álláspont lenne, nem kéne elemezni, változtatni a dolgokon, kijavítani a hibákat. Pontosan azért kellett felhívni a figyelmet erre a visszás esetre, hogy a jövőben az ilyen baleseteket elkerüljük. Van, aki most abban bízik, hogy az előttünk álló gazdasági válság miatt – mert ez bekövetkezik hamarosan – vörös szőnyegen lépkedünk be a hatalomba. Többen emlékeznek arra, hogy 2010-ben Mari néni macskáját is beszavazták volna a parlamentbe fideszes zászló alatt, mert az emberek a válságban a hatalmat okolták és változást akartak, bármi áron. Talán mi is nyerhetnénk gyengébb jelöltekkel, ha az akkori feltételekkel indulnánk a pályán. De most nagyon az ellenkezőjéről van szó, a Fidesz nem fair módon versenyez, krumpli van, évi 150 milliárdos kormány-kampány van, rengeteg lopott pénzzel állunk szemben, és ez nem fog változni, sőt. Ebben a szituációban nekünk muszáj a legjobb és leghitelesebb jelöltet megtalálni, ez az egy esélyünk van.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 44 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Amíg a szellemi fölényükre oly büszke haladók nem lépnek túl a "krumpli van" paradigmán mint legfőbb kudarcelemző módszeren, addig nem kéne kormányra kerülésről álmodozniuk.

Még rúgkapál. Úgy tesz, mintha nem rúgtak volna ki. Pedig de:-)
Hadhazy jobb, ha megbarátkozott a gondolattal, hogy 2022-ben vége lesz a politikai ámokfutásának.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés