Miért ünnepeljük bizonyos forradalmak évfordulóit? Hiszen a forradalom lényegi alkotóeleme az erőszak, annak korlátozása pedig egyik legősibb törekvésünk. Mielőtt bálványozni kezdjük e szót, Roger Scruton nyomán fontos különbséget tennünk kétféle forradalom között.
Hahner Péter írása a Mandiner hetilapban.
Mintegy másfél évezreden át a legtöbb gondolkodó úgy vélekedett: nincs rettenetesebb annál, ha egy állami közösség tagjai egymás ellen harcolnak. A Római Birodalom óta az ilyesmit polgárháborúnak nevezték. Shakespeare királydrámáinak is a legszomorúbb jelenete, amikor az apák fiaik holttestét találják meg a polgárháború csataterein.
A 18. században a felvilágosodás hatására azonban elterjedt az a nézet, hogy az igazi aranykor nem mögöttünk van, a múltban, hanem előttünk, a jövőben. Egyre többen vélekedtek úgy, hogy a történelemben van fejlődés, haladás, az emberiség nemcsak tárgyi környezetét, de társadalmi-politikai rendszerét, sőt saját természetét is képes tökéletesíteni. Ebben az esetben viszont a rossz, az erőszak, a polgárháború a jó, a fejlődés, a haladás szolgálatába állhat.
Sokan mondtak az ügyről sokfélét, egyvalami azonban mintha kimaradt volna: mi is az a nemzeti érzés tulajdonképpen, amit az énekesnő megsértett? Nizalowski Attila írása.
Valójában fogalma nincs se neki, se a csapatának arról, mit is kezdenének az országgal.
A polgárháború szónak még az emlegetését is utasítsuk el, a sanda célozgatások, erőszakra való bujtogatások és provokációk visszafelé fognak elsülni.
G-Ras zsidó származására csak akkor hivatkozik, ha ezzel kóser pecsétet üthet Izrael-gyűlöletére.
Amúgy ez az egész nem lesz nagyon releváns, mert ahhoz ellenzéki győzelem kellene jövőre, amiről láthatóan csak Fleck, meg a vele egy gyékényen (haza)áruló közvéleményalakító-kutatók álmodoznak.
Érzékenyen érintették a megállapítások a Tisza-vezért.
A Lévai família egyetlen tagja sem indul ezúttal.
