Varga Zsolt András lett a Kúria elnöke

2020. október 19. 17:08
Varga Zsolt Andrást 135 igen, 26 nem szavazattal választották meg a képviselők titkos szavazáson. Posztját 2021. január 2-tól tölti be. 

„Varga Zsolt András jelölti meghallgatásán kiemelte: az alaptörvény ruházza a Kúriára a jogegységesítés feladatát, és ennek felelősségét a Kúria nem ruházhatja át, oszthatja meg, terítheti szét. A jogegységért viselt felelősséget a bírói szervezeten kívül és azon belül is viselni kell – szögezte le. Hozzátette, hogy a Kúria ezt a feladatát csak akkor tudja ellátni, ha állandó, érdemi és valódi kommunikációt folytat a bíróságon belül. A jelölt kitért arra is, hogy »végtelenül fontos« a Kúria elnökeként a szakmai és igazgatási feladatok elválasztása, hogy »talárban vagy talár nélkül nyilvánulunk-e meg«”. – írja az Origo.

Varga Zsolt Andrást 135 igen, 26 nem szavazattal választották meg a képviselők titkos szavazáson. Posztját 2021. január 2-tól tölti be. Az alaptörvény szerint a Kúria elnökét a bírák közül kilenc évre a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja; megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

(Origo / MTI)

Összesen 81 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jó választás volt, de azért Tóni felöltözhetett volna tisztességesen.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés