Eddig még csak három képzési nap telt el, de én úgy látom, hogy a résztvevők lelkesek, figyelmesek, és már a kezdeti megszeppentség is kezd elillanni. A csoport kezd összeszokni, és az előadások közben is egyre több kérdés elhangzik. Voltak olyan bátor jelentkezők is, akik már a második napon egy tévéstáb kamerája elé mertek állni, és nyilatkoztak arról, kik ők és mit szeretnének tanulni. Emellett én azt vettem észre, hogy a workshopokat – mert hogy vannak a képzésnek elméleti és gyakorlati részei is – nagyon élvezik. Az előadásokkal kapcsolatos visszajelzésekre természetesen mi is igyekszünk odafigyelni, hiszen ezek nekünk is hasznos tapasztalatok lesznek a későbbiekben.
Mit lehet tudni a Megafonosokról?
Nem árulok el nagy meglepetést, ha azt mondom, hogy a Megafonosok között szép számmal vannak fiatalok, ha jól emlékszem, 17 éves a legfiatalabb felvételt nyert jelentkezőnk. De emellett persze vannak idősebbek is, akiknek szintén nagyon örülünk. Az, hogy többségében a fiatalabb korosztályból jelentkeztek a képzésünkre, annak nyilván az az oka, hogy a harminc alatti korosztályt jobban érdekli a közösségi média, és otthonosabban is mozog benne. Emellett azt is elárulhatom, hogy az ország minden tájáról érkeztek tanulni vágyók. Egy biztos: bárki bármilyen szinten is használja a közösségi médiát, egyet vagy kettőt biztosan tud majd előre lépni, ha elvégzi a képzésünket.
Vannak ezek szerint profi Facebook-harcosok is – ahogy Ön egy korábbi videóban fogalmazott?
Igen, mi úgy érzékeltük, hogy a jelentkezők tudásszintje eltérő. De éppen emiatt többféle csoportot alakítottunk ki: vannak kezdő és haladó csoportjaink is. Abban bízunk, hogy a csoporttagok így egymást nem hátráltatni, sőt, segíteni fogják. Arra is biztatjuk őket egyébként, hogy vegyék fel egymással a kapcsolatot, adjanak egymásnak tippeket, beszélgessenek a képzési napokon kívül is. A képzés ugyanis arra is lehetőséget ad, hogy hasonló gondolkodású emberek új ismerősöket, barátokat szerezzenek. Mindannyian ismerjük, milyen érzés, amikor olyan közegbe csöppenünk, ahol nem kell azt magyarázni a másiknak, hogy a Nélküled című szám állva meghallgatása és éneklése miért olyan lélekemelő, különösen, ha 70 ezren teszitek ugyanezt. Ezt kívánjuk a Megafonosoknak is!