Árnyékkormányt alakít Szvjatlana Cihanouszkaja belarusz ellenzéki vezető

2020. szeptember 30. 14:40

Cihanouszkaja szerdán a Telegram üzenetküldő szolgálat csatornáján jelentette be mindezt.

2020. szeptember 30. 14:40

A politikus emberi jogi biztosnak nevezte ki Harri Pahanjalo fehérorosz jogászt és jogvédőt, a gazdasági reformok irányítója Aljasz Aljahnovics lesz. Pahanyjalo sok éven át ügyvédként emberi jogi kérdésekkel foglalkozott hazájában, ismert újságírókat is védve. Több mint húsz évig a fehérorosz helsinki bizottság elnökhelyettese volt. Aljahnovics, a CASE Belarus nevű gazdasági elemzőközpont elnöke, számos fehérorosz gazdasági reform kidolgozója.    

Cihanouszkaja más „árnyéktisztségekről” nem tájékoztatott. Oldalán azt írta, nem elég, hogy Aljakszandr Lukasenka elnök rendszere nem törvényes, de nem is tudja megoldani az előtte álló feladatokat. Ilyen körülmények között nem lehet tétlenkedve nézni azt, ahogy az ország egyre jobban a válságba süllyed. „Éppen ezért, hogy megrendezzük az új választásokat, folytatom a fehérorosz társadalom demokratikus erőinek összefogását szolgáló munkámat” – írta az ellenzéki politikus.    

Az augusztus 9-én tartott elnökválasztáson Lukasenka a hivatalos eredmények szerint a voksok mintegy 80 százalékát szerezte meg, hatodszor is elnyerve a mandátumot. A második helyre befutó Szvjatlana Cihanouszkaja azonban magát tartja győztesnek, bár a hivatalos adatok szerint csak a szavazatok 10,12 százalékát kapta. Az ellenzék csalásra hivatkozva nem fogadja el az eredményt, és az időközben Litvániába menekült Cihanouszkaját tekinti legitim államfőnek.

(MTI)

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2020. október 02. 19:22
Az alkotmányos rend megdöntése! Az utóbbi időben teret hódít az országok belső rendjének egy új fajta befolyásolása. Ez a befolyásolás kapcsolódik a demokratikus választásokhoz. Feltehetően minden hatalmat birtokló tisztában van azzal, hogy jóakarói nemtelen eszközökkel is segítik a hatalmon maradásukat, ami azt jelenti, hogy a valóságosnál nagyobb arányú lesz a győzelmük. Ilyenkor fontos, hogy legyen egy akár gyenge ellenzék is, aki nem fogadja el a választás eredményét. Ekkor a befolyásoló szintén nem fogadja el a választás eredményét, győztesként az ellenzék jelöltjét fogadja el. Persze ez a jelölt nem a saját hazájában tevékenykedik, hanem ott, ahonnan a tevékenységéhez szükséges forrást megkapja.
rókabácsi
2020. október 01. 12:45
és a sötétben mit fognak csinálni?
Türelem
2020. szeptember 30. 18:28
Helsinki Bizottság...nincs több kérdésem.
olali
2020. szeptember 30. 18:08
ezmiezpetting?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!