Szöul felkérte Phenjant, hogy együtt nyomozzák ki a brutálisan meggyilkolt halász esetét

2020. szeptember 26. 11:55
Kim Dzsong Un bocsánatot kért a dél-koreai néptől hadserege bestiális cselekedete miatt.

A dél-koreai kormány azt javasolta szombaton Észak-Koreának, hogy a két ország közösen vizsgálja ki a hat napja a két Korea tengeri határán lelőtt minisztériumi tisztségviselő halálának körülményeit. A dél-koreai nemzetbiztonsági tanács ülése után a szöuli elnöki hivatal jelezte, hogy az ügy közös kivizsgálását fogja javasolni Phenjannak. Ennek oka, hogy a két ország nagyon eltérően számolt be a történtekről. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető pénteken bocsánatot kért az eset miatt a dél-koreai néptől. Mint mondta, ennek „soha nem lett volna szabad megtörténnie”. Az efféle gesztus igencsak ritka az egymással hadban álló két Korea viszonyában.

A szöuli parlamenti ellenzék szerint ugyanakkor nem elég a bocsánatkérés, és a dél-koreai kormánynak a Nemzetközi Büntetőbírósághoz és az ENSZ Biztonsági Tanácsához kellene fordulnia az eset miatt. A dél-koreai halászati minisztérium 47 éves tisztviselője hétfő délelőtt tűnt el egy megfigyelőhajóról a két Korea tengeri határának közelében. A dél-koreai védelmi tárca közlése szerint a férfira Észak-Korea hadserege talált rá a saját területi vizein, brutálisan meggyilkolták, majd a holttestét elégették. Észak-Korea közölte, hogy a dél-koreai férfi észak-koreai területen tartózkodott, és a katonák az ilyen esetekben alkalmazandó előírás szerint jártak el. Phenjan közölte azt is, hogy nem a holttestet, hanem „a tengeren hánykolódó felszerelést” égették el, a koronavírus elleni védekezés jegyében.

Fotó: Kim Dzsong Un fogadja Észak-Koreában Dél-Korea elnökét, Mun Dzseint 2018-ban. (Youtube)

(MTI)

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés