Nemzetközi típusbizonyítványt kapott a magyar-cseh repülőgépgyártó új modellje

2020. szeptember 23. 17:38
A típus most már nemzetközi légtérben is üzemeltethető és kereskedelmi forgalomba is hozható.

A Tombor András nemzetközi üzletember többségi tulajdonában álló AERO Vodochody AEROSPACE repülőgépgyártó L-39NG gyártmánya megszerezte a cseh Katonai Repülésügyi Hatóság és a cseh Védelmi Minisztérium nemzetközi típusbizonyítványát. Mivel a dokumentumot az EU és a NATO illetékes szervei is elfogadják, ez egyben azt is jelenti, hogy a modell a nemzetközi légtérben is üzemeltethető és kereskedelmi forgalomba is hozható.

A nagy múltú cseh repülőgépgyártó, az AERO Vodochody L-39NG modellje – amely a legendás L-39 Albatros kiképzőgép utódja – mindössze két évvel a prototípus bemutatása után szerezte meg a nemzetközi katonai típusbizonyítványt, köszönhetően annak, hogy a dokumentumot kiállító cseh Katonai Repülésügyi Hatóság és a cseh Védelmi Minisztérium földi és légi tesztjein kiváló eredményeket produkált. A típusbizonyítvány megszerzése végig az előzetes terveknek megfelelően haladt, amelynek során mintegy 300 repülési tesztet végeztek két prototípussal és mindenre kiterjedő földi tesztelés is zajlott két prototípus sárkányszerkezetén.

A típusbizonyítvány megszerzése igen nagy jelentőségű, hiszen ez tanúsítja, hogy az L-39NG minden biztonsági előírásnak megfelel és a nemzetközi légtérben is üzemeltethető illetve kereskedelmi forgalomba hozható. Az L-39NG modell azon kevés típus közé tartozik, amely már megfelel az új, az EU és a NATO védelmi hatóságai által is elismert nemzetközi katonai sztenderdeknek (EMAR 21 és EMACC). 

Lezárult egy korszak a cég életében

Ezzel egy időben lezárult az a korszak a cég életében, amikor 13 évig a cseh Penta Investments volt az Aero Vodochodynak egyetlen részvényese. „Fordulóponthoz érkeztünk, amely egy elképesztő sikertörténet az Aero dolgozói számára, amely bizonyítja, hogy helyes döntés volt visszahozni egy cseh tervezésű és fejlesztésű katonai gép gyártását az Aerohoz. A projekt során befektetett összeg meghaladta a kétmilliárd cseh koronát (kb. 27 milliárd forint), ami megteremti az alapokat a cég sikeres jövőjéhez” – mondta el Marek Dospiva, a Penta Investments társtulajdonosa.   

„Mind az L-39NG mind a cseh és mind a magyar repülőipar szempontjából jelentős hír a típusbizonyítvány megszerzése, ugyanis ez egyszerre egy fontos lépcső a típus fejlesztésében, és egyben egy fontos üzenet a vevőink számára is. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki közreműködött ennek a sikernek az elérésében” – tette hozzá  Jiří Podpěra, az új típus fejlesztésében stratégiai partnerként közreműködő Omnipol Csoport elnöke.

„A típusbizonyítvány megszerzésének mérföldkő jelentőségű hírét bejelentettük az ostravai NATO napokon is; erre már tavaly is ígéretet tettünk. Az L-39NG egy teljesen új gép, amely kielégíti a modern kiképző gépekkel szemben támasztott minden jelenlegi és jövőbeni igényt igencsak versenyképes üzemeltetési költségek mellett. Úgy hisszük, hogy a típusbizonyítvány megléte jelentősen hozzájárul a jövőbeni megrendelések megszerzéséhez, amelyeket hamarosan be is jelenthetünk. Szeretném szívből megköszönni a dolgozóknak, a beszállítóknak és a  partnereknek az együttműködést és az általuk nyújtott szakmai erőfeszítéseket” – fogalmazott Dieter John, az Aero Vodochody elnöke és vezérigazgatója.

A fejlesztés nem állt le

Ugyanakkor a repülőgép fejlesztése nem áll le a típusbizonyítvány megszerzésével, hanem további fejlesztések és egyéb képességek kiterjesztése a vevők igényeinek megfelelően zajlanak majd a további tanúsítási folyamatokkal összhangban.

Az új L-39NG sugárhajtású gép kifejlesztése az Aero Vodochody repülőgépgyártó, annak tulajdonosa a Penta Investments és az L-39NG projektben stratégiai partner és társtulajdonos OMNIPOL csoport projektje. Azonban egy 2020. júniusi megállapodás értelmében a cseh AERO Vodochody repülőgépgyártó céget birtokló holding részvényeinek 100%-a magyar AERO Investment Partners Zrt. birtokába kerül át. Az AERO Investments Partners Zrt. részvényeinek 51%-át Tombor András magyar üzletember tulajdonolja, míg a 49%-át a cseh AERO International s.r.o.. 

L-39NG

Az L-39NG egy korszerű, hatékony sugárhajtású repülő, amely egyaránt alkalmas könnyű támadó gépként vagy kiképzőgépként funkcionálni a modern légi erők kötelékében. Az L-39NG a jelenlegi L-39 aerodinamikai koncepciójára épül, de a fejlesztési folyamat során fejlett technológiai megoldások és berendezések segítségével csökkentették a gép ellenállását, miközben növelték hatékonyságát. A gép Williams FJ44-4M hajtóművel rendelkezik, amelyekhez „TAP Blue” támogatás jár, amely korábban soha nem látott mértékű rendelkezésre állást és jól kalkulálható üzemeltetési költségeket garantál. A repülőgép elektronikáját felkészítették a negyedik és ötödik generációs gépek jövőbeni pilótáinak kiképzéséhez, egyben a megrendelők igényeinek megfelelően módosíthatók. Az L-39NG öt fegyver-felfüggesztési ponttal rendelkezik és a szimulációs technológiák széles választékát nyújtja, beleértve a csúcs technikájú taktikai szimulációs központot, amelynek célja a kiképzések hatékonyságának növelése.

AERO Vodochody AEROSPACE

Az 1919-ben alapított AERO Vodochody AEROSPACE a.s. fő tevékenységi köre a katonai kiképző és könnyű harcászati gépek fejlesztése és gyártása. Működésének 100 éve alatt mintegy 11 000 repülőt gyártott, amelyek közül több száz L-39 Albatros még mindig aktívan teljesít szolgálatot 60 ország hadseregénél és számos kiképző/gyakorló alakulatnál, és főleg az új L-39NG repülő jóvoltából az AERO piacvezetőnek számít a sugárhajtású kiképző/gyakorló gépek világpiacán. A polgári repülés területén az AERO a világ legnagyobb gyártóival működik együtt számos területen és partner számos kockázatmegosztási programban, ahol a felelőssége nemcsak a különböző egységek gyártására és összeszerelésére vonatkozik, hanem azok fejlesztésére is. 

OMNIPOL

Az OMNIPOL egy prágai székhelyű befektetési és kereskedelmi csoport több mint 85 évnyi tapasztalattal a cseh és nemzetközi piacokon. A cég csúcs technikájú megoldásokat szállít a védelmi és biztonsági ipar számára.

Az OMNIPOL két jól ismert leányvállalata az ERA és a MESIT. Mindkettő fejlett technológiával rendelkező gyártócég, amelyek elsősorban passzív rendszereket gyártanak légi, földi és vízi célpontok megfigyelésére, részt vesznek hadászati kommunikációs eszközök, repülőgép-műszerek gyártásában és egyéb precíziós eljárások fejlesztésében, beleértve  a saját galvanizációs eljárásukat is. A vállalatok az ezekhez a területekhez kapcsoló, illetve egyéb kiberbiztonság-technikai szoftvereket is értékesítenek, mind a polgári mind a védelmi szektor számára. A teljes OMNIPOL Csoport több mint 1400 főt foglalkoztat, közülük 200-nál is többen az új termékek kutatásának és fejlesztésének területén dolgoznak.
 

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A Tombor András nemzetközi üzletember....

Az meg milyen?

Apropó!

Mai hír: Felmentette az FMB Kovács Bélát a kémkedés vádja alól.
Csak ezt megelőzően pár éven keresztül takonnyal és sárral kenték ezerrel.

Tudnék mondani még sok hasonló példát

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés