IgNobel 2020: Többet csókolózunk, ha nagyok a jövedelmi különbségek

2020. szeptember 23. 8:40
A nemzet jövedelmi különbségei előrejelzik, mennyire gyakran csókolóznak az emberek – ezért a kutatásért járt a 2020-as közgazdasági IgNobel-díj – közölte a HVG.

Mindez első ránézésre teljesen szürreális, de nagyon is komolyan vehető vizsgálatról van szó. Az IgNobel-díjkiosztókon méltatlanul rosszul bánnak a közgazdaságtannal. Amíg más tudományágakban a vicces, de mégis komoly tudományos alapú kutatások nyerik évről évre a díjakat (mint például idén a behéliumozott aligátorok hangjának vizsgálatáért), a közgazdasági IgNobelhez gyakran elég valami hihetetlen butaságot csinálni. Járt már díj azért, mert egy tőzsdei elgépelés következményeit úgy próbálta jóvátenni egy bróker, hogy véletlenül eltüntette az országa GDP-jének fél százalékát, a tavalyi IgNobel pedig az egyes országok bankjegyeinek baktériumvonzó képességét bemutató elemzésért járt.

Idén aztán jóindulatúak voltak a díj odaítélői: a csókok és az ország gazdasága közötti összefüggés vizsgálatáért adták oda a közgazdasági IgNobel-díjat. Elsőre még csak az tűnik fel, hogy mennyire komoly módszertannal végezték el a vizsgálatot, majd minél jobban belemélyed az ember, annál inkább látja, hogy egészen mesteri anyagról van szó – írja a HVG.

Fotó: MTI/Balázs Attila

Összesen 36 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában