Lezárult a vita az Igazságügyi Palotáról, költöznie kell a Politikatörténeti Intézetnek

2020. szeptember 23. 13:34
A Kúria elutasította az MSZP-hez kötődő Politikatörténeti Intézet felülvizsgálati kérelmét, az éveken át tartó pereskedést a Magyar Állam nyerte meg.

Ahogy arról az Origo beszámolt, a Magyar Állam korábban jogi úton kérte az MSZP-hez kötődő Politikatörténeti Intézetet (PTI) mint jogcím nélküli birtokost, hogy a Kúria egy korábbi döntése értelmében hagyja el a Néprajzi Múzeumnak és a PTI-nek helyet adó Igazságügyi Palotát, 

a Kossuth téren található épületet ugyanis a Politikatörténeti Intézet még 1990-ben kapta meg, jogtalanul.

A Magyar Állam érvelése szerint a Kúria ítéletéből következően a jogviszony a kötelmi jog szabályai szerint egyoldalú jognyilatkozattal felmondható; a felmondás az állam részéről pedig megtörtént.

A bíróság első-, és másodfokon is a Magyar Államnak adott igazat

Az elsőfokú bíróság még 2019. december 18-án kötelezte a PTI-t, hogy a perbeli ingatlanrészt az ingóságaitól kiürített állapotban 30 napon belül hagyja el, és adja át a Magyar Államnak. Továbbá kötelezte az PTI-t az államnak 2 009 775 forint perköltség megfizetésére is.

A Fővárosi Ítélőtábla a másodfokú eljárásban hozott, július 14-i ítéletében közölte: az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a haszonkölcsön-szerződés felmondása következtében

a Politikatörténeti Intézet jogalap nélkül van az épületben, amelyet köteles a Magyar Állam mint tulajdonos részére átadni.

A PTI ragaszkodott az épülethez

Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt: annak ellenére, hogy megszületett az elsőfokú és a másodfokú jogerős döntés is, a Politikatörténeti Intézet a júliusi döntéssel szemben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához. 

A Mandiner információ szerint azonban

a felülvizsgálatot a Kúria megtagadta.

Ennek értelmében a Politikatörténeti Intézetnek már augusztus közepe óta el kellett volna hagynia az Igazságügyi Palota épületét, azaz pont került az évek óta húzódó történet végére.

A perben a Magyar Államot dr. Varga István ügyvéd képviselte, aki lapunknak a következőt nyilatkozta: „A Politikatörténeti Intézetnek több, mint másfél éve volt arra, hogy az ingatlanból a Magyar Állam felmondására tekintettel elköltözzön. Ennek szükségszerű megszervezése helyett az intézet azonban az időhúzó pereskedést választotta, azaz elkerülhetetlenné tette a jogerős ítélet végrehajtásának az elrendelését. A több évtizede baloldali társadalomtudományi kutatóhelyként aposztrofált, Hauszmann által tervezett gyönyörű épület végre hosszú-hosszú évek után eredeti társadalmi rendeltetését, funkcióját töltheti be a legfőbb bírói fórum székhelyeként”.

Összesen 65 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Valaki, mondjuk a Mérce élőben közvetíthetné a kitakarodást.......... :)

Ezek a kommunisták képtelenek a rablott holmikat visszaadni. Lelkiismeret, igazságérzet nyista. Sajnos a bitóval nem lettek még megkínálva.

Lakbért sem fizettek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés