Anyaföld, apanyelv

2020. szeptember 23. 15:33

Szabó T. Anna
Litera.hu
Mi akarsz lenni? Kérdezte valaki egy osztálytársamtól, Kolozsváron, 1987 tavaszán. A lány súgva, félve, a reménytelenek sóvárgásával válaszolta: „Magyar állampolgár.”

„A családomat senki nem kérdezte, hogy akarnak-e tartozni, a Monarchiához, a Magyar Királysághoz, a Román Királysághoz vagy a kommunista Romániához, amely kifosztotta, megfosztotta őket, idegen nyelven eskette fel őket egy másik hazára, szinte légmentesen bezárta és elzárta Magyarországtól, Európától, amíg a kommunizmus tartott (és tovább tartott, mint ők). Ahogy nagymamám az eskü szövegét mondta, talán egy pillanatra nem érezte magát idegennek egy országban, amely addig úgy viselkedett vele, mint egy bántalmazó szülő: hol megölelte, hol eltaszította, hol magáénak követelte, hol lemondott róla, miközben továbbra is, mindvégig, kíméletlen következetességgel tiszteletet követelt. A hasonlat akár folytatható is, az elvált szülők huzakodásaival, kölcsönös hűség-követeléseivel, egymás nyílt vagy titkos mocskolásával, gyűlölködésével, gyalázkodó, vad, hamu alatt parázsló szerelmével. A gyerekké tett polgár keserű pohara. Gondold meg és igyál.

Akivel nem bántak még soha így, aki mindig úgy érezhette, szeretik, aki mindig a maga ura volt a saját házában, hazájában, az fölényes biztonságérzettel szólhatja le ezt a szívszaggatóan patetikus jelenetet. Ám akit ütöttek vagy aláztak már ott, ahol biztonságban kellett volna lennie, az tudja, miről beszélek. Az ilyen ember többé nem adhatja tovább az agressziót, annak muszáj együttéreznie a bántalmazottal, függetlenül attól, hogy egyetért-e vele. Kötelessége, mert mindenkinek joga van a védelemre. Ha anyaország, akkor jogállam. Ahogy a jó szülő: elfogad.

»Elvesztettem az ígéret földjét: / rajta élek, új otthonom, / szülőföldem felragyog néha / a rejtegetett szavakon.// Kérdések, vádak / itthon és otthon: / állok, hallgatok, / rám fagy a sorsom.« Tizenhat évesen írtam le magamnak ezt a verset, hogy belakjam magamnak a végleges otthontalanságot. Azóta otthonra találtam benne.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 29 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Minden emberben ott van az érző állat. Hiába vagyunk racionális lények, az érzelmeink az elsődlegesek és az érzelmek magukhoz hajlítják az érveket. Az írók különösen érzelmi lények, a női írók annyival inkább, amennyivel a nők érzelmesebbek, mint a férfiak. Szabó T. Annának ellenzéki érzései vannak, természetes, hogy ehhez igazodnak az érvei is. Az esszé, vagy mi a műfaja ennek az írásnak - kissé olyan, mint József Attila Szabad-ötletek jegyzéke - engedi is a gondolatfutamok össze-vissza csapongását.

Ezek a gyűlölködők persze, hogy "ravasz belpolitikai szándékból" adták meg az állampolgárságot. Szavazatokért ugye. Apanyelvű számítók, katonák. Fölényesek, gyalázkodnak, követelnek. Cukiskodnak, paternalisták. (Nyilván lopnak is, de arról majd egy másik írásban.) A barát, aki soha nem járt Erdélyben és anno kigúnyolt, megalázott, megkapja a megértést, mert politikailag egy oldalon állunk.

És ki ezt felejti el, ki azt. Szabó T. Anna pl. azt, hogy az "elhibázott, mindkét oldalról érzéketlen népszavazást" erdélyiek kényszerítették ki (másféle erdélyiek, mint ő), a távolabb és nagyobb összefüggésekben látók intései ellenére, nem az a félelemkeltő kék plakátos. Az csak beleállt, mert nem tehetett mást.

És ha már a másféle erdélyiek szóba kerültek, azok a katonalelkűek, akik inkább a románoktól elszenvedett sérelmeket hordozzák a lelkükben, (mert hát azok miért is olyan magától értetődőek,) nézzük csak meg jobban ennek a kijelentésnek az igazságát:

"Ám akit ütöttek vagy aláztak már ott, ahol biztonságban kellett volna lennie, az tudja, miről beszélek. Az ilyen ember többé nem adhatja tovább az agressziót, annak muszáj együttéreznie a bántalmazottal, függetlenül attól, hogy egyetért-e vele. Kötelessége, mert mindenkinek joga van a védelemre."

A szegény kibombázott muzulmán menekültekről van szó, akiket a fenti, öt évvel ezelőttről jól ismert zsaroló morális imperatívusz szerint kötelességünk lett volna befogadni és megvédeni (morálisan felsőbbrendű nyugati barátaink folyamatos kontrollja, intelmei és útmutatásai szerint). A testvéri muzulmán török államnak és társadalomnak úgy látszik nincs ilyen kötelessége, az olajdollárokkal kitömött sivatagi muzulmán sejkbarbároknak sincs természetesen (ők ajándékként inkább nagyvonalúan teleépítenék mecsetekkel a Kiskunságot, ha kell, akár egész Európát), s a perzsa muzulmánoknak hogy lenne már, hisz ők ráadásul Alira esküsznek. Csak nekünk van ilyen kötelességünk, akiket ütöttek, aláztak románok, szerbek, csehek, szlovákok, oroszok, németek, franciák, és törökök, akik idején ük-ük-ük anyáink éltek és szenvedtek úgy, mint szerzőnk déd- és nagyszülei. Mi miért nem mondhatjuk, hogy elegünk van mások ütéseiből, veréseiből, kioktatásaiból, idegen kultúra sanda hódító ügyeskedéseiből? Miért is lennének nekünk olyanokkal szemben morális kötelességeink, akiknek irányunkban sosem voltak. És ha mégis érzünk morális kötelességtudatot szenvedő embertársaink iránt, miért nem választhatjuk meg magunk a segítségnyújtás helyét, módját és alanyát?

Amit Szabó T. Anna morális parancsa vár el tőlünk, az a teljes önfeladás.

Most résen voltál provokátor, megint te vagy az első. Gondolom, ezért prémium jár.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés