Rabszolgaság és gyarmatosítás: már Churchill rezidenciájával is baj van

2020. szeptember 22. 12:34
A National Trust nevű műemlékvédelmi szervezet megbízásából készült tanulmány célja, hogy segítse a szigetország gyarmatosítással és rabszolgasággal kapcsolatos múltjának feldolgozását.

Winston Churchill egykori kenti rezidenciája, Chartwell is egyike annak a 93 nagy-britanniai történelmi épületnek, amely a gyarmatosításhoz és a rabszolgasághoz való kötődése miatt került bele egy hétfőn közzétett jelentésbe. Churchill, aki 1922-től haláláig, 1965-ig élt Chartwellben, miniszterelnök volt az 1943-as bengáli éhínség idején és politikáját teszik felelőssé az éhínség felerősödéséért. Churchill gyarmatügyi miniszterként is szolgált (1921-1922) és ellenezte az indiai, valamint az ír függetlenséget.

A jelentésben szereplő ingatlanok közé tartozik Rudyard Kipling otthona, az irodalmi Nobel-díjas angol író és költő munkáiban ugyanis gyakran kapott központi szerepet a Brit Birodalom. A 93 ingatlan közé tartozik a rabszolgaságot támogató skót történetíró, Thomas Carlyle egykori otthona is. John Orna-Ornstein, a National Trust kulturális ügyekért felelős igazgatója a jelentést kísérő blogbejegyzésében aláhúzta, hogy a szigetország történelmi épületeinek gondozójaként kötelességük felkutatni a lehető legtöbb történetet és azokat a lehető legszélesebb közönséggel megismertetni. „Ezen történetek egy része kellemes. Néhányuk azonban kifejezetten kellemetlen” – tette hozzá. A jelentés kitér olyan ingatlanokra is, mint például az északnyugat-angliai Quarry Bank Mill és a walesi Penrhyn-kastély, amelyeket a rabszolgakereskedelemhez kötődő pénzekből építettek, bővítettek ki vagy vásároltak meg. Huszonkilenc ingatlan, köztük a kelet-angliai Blickling Hall, a rabszolgaság eltörlése után igényelt kárpótlással van összefüggésben.

(MTI)

Fotó: Brit zászlókkal van fellobogózva a londoni Parlament tér, az előtérben Winston Churchill néhai brit miniszterelnök szobra 2020. január 31-én. Közép-európai idő szerint éjfélkor megszűnik az Egyesült Királyság tagsága az Európai Unióban. MTI/EPA/Andy Rain

 

Összesen 78 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az arabok is rengeteg angolt elhurcoltak rabszolgának, mégis, a rabszolgatartást valahogy tipikusan a fehér ember bűnének tartják Angliában. Mintha nem is a rabszolgatartás lenne a lényeg, hanem az, hogy a fehér embert lehessen hibáztatni, és szétszedni mindazokat az alapokat, amire eddig civilizációt és társadalmat építettek.

Mondhattál volna hatmilliót is, de nem vagy barom...

Te még ott tartasz, hogy világháborúért egy ember a felelős, és nem azok, akik egy konfliktust eszkalálnak?
Pláne, ha hozzáteszem, hogy világháborúért csak világhatalmak lehetnek felelősek.

Bármikor bármivel "baj lehet", ha néhány őrült liberális hangadó és azok köre kitalál egy újabb célpontot, valamilyen tetszőlegesen kijelöl szempont szerint,

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés