Most épp nehéz Sorost szidni..., sajnos!

2020. szeptember 16. 18:05

Czeglédi Zoltán
Jelen
Gyuri bácsi, csak ugyanazt, mint harminc éve Viktoréknak!

„Ma annyival rosszabb, hogy az elkent ideológiájú, egyre inkább széljobb államhatalmat kell kihívnia a szintén nem túl kontúros politikai karakterű, és a rendszerváltóknál jelentős részben amorálisabb karrierellenzéknek. Annyiban meg jobb, mint harminc éve, hogy most léteznek nem teljesen hamis ellenzéki opciók. Szólni és gyülekezni, publikálni, mandátumokat szerezni most sokkal inkább tud az ellenzék, mint Kádár alatt.

Csak a hogyan és a minek vár megválaszolásra. Arra kéne gondolkodás, képzés, építkezés fizikailag és kapcsolatokban, hogy életszerűnek tűnjék választáson indulni.

Az lenne logikus és kívánatos, ha Soros György és minden »„sorosgyörgyoid« szereplő mecénássá válna, ha az a szándéka, hogy ne dobjuk oda a következő húsz évet a Fidesznek.
Félre ne értsenek: ez nem az »utaljunk ide is« civil nyomasztása. Nem a havi ezresek online beállítását szorgalmazom. Engem az érdekel, aki a végtelenül forráshiányos ellenzéki struktúrákba szabad szemmel látható pénzt tud rakni. Abból csodát lehet tenni! Nélküle pedig semmit. Vegyük tudomásul, reális összevetés gondolni, hogy okosabbak és becsületesebbek vagyunk, mint a fideszesek, mínusz kispesti kokós, korrupt alakok. Mondhatjuk, hogy itt tájékozottabb és kulturáltabb szereplők vannak, mint mondjuk Tállai András, de nem számoljuk bele az ellenzék gyalázkodó blogjait.

Az viszont minden aspektusból nézve tény, hogy szegényebbek vagyunk. Pont. A politikát pedig ki kell fizetni. Nincs konkrét címzettje ennek az írásnak, nem gondolom, hogy Soros György személyesen ül a netbank előtt, vagy hogy elég a 100 leggazdagabb magyar listáját megpingelni, és dől a lé. Azt tudom, hogy mindaddig a nullát közelíti a kormányváltás esélye, míg ezt a Fidesz által adott, ergo bármikor elvehető, közpénzes párttámogatásokból, meg a Fidesz által meghagyott, ergo bármikor szétverhető piacon beszerzett minimális bevételekből gondolnánk megvalósítani. Egyszerűbben: Gyuri bácsi, csak ugyanazt, mint harminc éve Viktoréknak!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 60 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"...egyértelműbb kontúrokat kaptak a hétköznapokban differenciált ügyek."

Nem csodálom, hogy ennyien utálnak. Tanulj már meg magyarul beszélni, meg írni, gyökér!

Mint egy muszlimba oltott náci, olyan feje van.

Es akkor valamelyik sültbolond nick még azon háborgott pár napja, hogyan merészelte a mandi Ceglédit liberális politikai elemzőnek és Konokkal, Honttal együtt való társalgásukat baloldali diskurzusnak aposztrofálni.

Ja, gondolom a függetlenobjektív a helyes jelző. :)))

Az biztosnak tűnik, hogy közvetlen és kedves kapcsolatban van a bácsival.

Egyre több a zavaros szöveg. Az élethossziglani hülyülés látványos eredményeket produkál.

Oké, de a fehér középosztály ( egyébként mi a faszból állna nálunk a középosztály, ha nem fehérekből, na mindegy, tán arabokból kéne álljon?) legalább értheten megfogalmazott kifejezés. Ez a "egyértelmű kontúrokat kaptak a differenciált ügyek" viszont olyan, mintha valami bullshitgenerátorral írták volna. Legszívesebben differenciált erőbehatásnak vetném alá az ilyenek fejmagaságú szenzorszerkezetét, melynek hatására az alany határozott kontúrváltással reagálna.

Persze, hogy nem az, de nem tudom, megfigyelted-e, de mostanság a politikus, újságíró és politológus szerep teljesen egybemosódott. Hívhatjuk ezt "közéleti médiaszereplőnek".

Itt már senki sem közöl híreket, hanem mindenki a véleményét hangoztatja(régen ezt hívták újságírónak). Senki nem elemez, hanem inkább csak manipulál (régen ezt hívták politológusnak, vagy politikai elemzőnek). Senki nem cselekszik, hanem közösségi médiában játszik tudósítót a saját "küzdelmeiről" (régen ezt hívták politikusnak, döntéshozónak).

"Ez ilyen menőző értelmiségiskedő szöveg,.."

Márelnézést, de ez egy magyartalan szar. Aki csak ennyire képes, az metélje körül magát, és költözzön Zsidólandbe.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés