Tíz év után is Orbán győz: a számok bizonyítják, működik a kerítés

Tíz éve kezdték el építeni a déli határzárat, amely mai napig szálka az Európai Unió szemében.

Bár Nyugat-Európában erős kritikákat fogalmaztak meg, a határzár beváltotta a hozzáfűzött reményeket a szakértő szerint.
Öt éve magas társadalmi elégedettség övezi az illegális bevándorlás miatt Magyarországon felépített határzárat – közölte a Nézőpont Intézet igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán. Mráz Ágoston Sámuel azt mondta, hogy a határzár felépítése után a magyarok kétharmada volt elégedett a migrációs helyzettel, 2019 szeptemberében pedig még többen álltak a határzár mellé: a magyarok háromnegyede támogatja azt.
Ennek fő oka, hogy bár Nyugat-Európában erős kritikákat fogalmaztak meg, a határzár beváltotta a hozzáfűzött reményeket, képes az illegális bevándorlás megakadályozására – vélekedett.
Szerinte a jelenlegi kormány magas támogatottsága a „bátor, kockázatos, de a társadalom által támogatott” lépéseknek köszönhető. Az ellenzék öt évvel ezelőtt kritikus volt, a választópolgárok pedig azóta sem hiszik el, hogy képesek lennének határozott lépéseket tenni – tette hozzá az igazgató.
(MTI)