Így mentegeti Gyurcsány a judapestező Bírót

2020. szeptember 10. 16:32
A DK-elnök szerint Hitler ellen is összefogtak anno, ezért nyugodtan támogathatja az ellenzék az antiszemita jelöltet.

Az InfoRádió Arénájának szerdai vendége Gyurcsány Ferenc volt. A Demokratikus Koalíció elnökét többek között a judapestező Bíró Lászlóról, mint az ellenzék közös jelöltjéről is kérdezték.

„Elnök úr, Bíró László judapestező meg cigányozó képviselő, az hogy fér bele a DK értékrendjébe?” – tette fel a kérdést az InfoRádió műsorvezetője. „Amit mondott, az sehogy, természetesen sehogy” – válaszolta Gyurcsány Ferenc, majd magáról a jelöltről szólva elmondta, hogy szerinte „mára a szélsőséges párt Magyarországon nem a Jobbik, hanem a Fidesz”.

Gyurcsány szerint nem akadály, „hogy a Jobbik történetéből el fognak még jönni ilyen mondatok a múltból”

A pártelnök ugyan elismerte, hogy a „Jobbiknak szélsőséges a múltja”, amely „kísérti őket”, azonban hozzátette „nagy várakozással és figyelemmel” kísérik „ezt az iszonyatosan nehéz folyamatot, ahogyan egy mérsékelt jobbközép pártot kívánnak csinálni a Jobbikból”.

Gyurcsány Ferenc a továbbiakban a judapestező Bíróról szólva úgy fogalmazott: „Churchill mondta valamikor ott a '40-es években, hogy tudják, hogyha Hitler megtámadja a poklot, akkor én besétálok a képviselőházba, és mondok pár jó szót az ördögért. Szerintem ezt mindenki érti. Mindenki érti, hogy miközben iszonyatos mondatok hangoztak el, igaza van, van itt egy új szakasz, az ellenzéki polgári demokratikus szövetségben csak olyan pártok és csak olyan szereplők szerepelhetnek, akik többek között az emberi méltóság tiszteletét mindennél fontosabbnak tartják. Én a mostani Jobbikot, annak a törekvéseit ilyennek látom, és nem is hallottunk tőlük az elmúlt időszakban ilyen szövegeket” – mondta a DK elnöke, majd mintegy összegezve hozzátette: „a jelen és a jövő remélt sikerét nem fogja megakadályozni, hogy a Jobbik történetéből el fognak még jönni ilyen mondatok a múltból, egészen biztos vagyok benne”.

A judapestező Bíró ellen Koncz Zsófia indul

Az október 11-i szerencsi időközi választáson a baloldali összefogás a fentieknek megfelelően Bíró Lászlót indítja jelöltként. Annak ellenére is, hogy mint arról beszámoltunk, Bíró korábban rasszista, antiszemita megjegyzéseket tett a Facebookon. Budapestet például Judapestnek, az izraeli turistákat pedig „tetűcsúzdásoknak” nevezte.

A Fidesz jelöltje az elhunyt Koncz Ferenc lánya, Koncz Zsófia lesz.

Az InfoRádió kapcsolódó teljes adását ide kattintva hallgathatják vissza.

Címlapkép: YouTube

Összesen 112 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Észrevétlenül pozicionálta magát Sztálin szerepébe.

Alkoholista szerecsenmosdatást végez. Avagy: Alkoholista szerint a cél szentesíti az eszközt. Avagy: "nem ezt mondták Feri"...Avagy: Alkoholista izzadtságszagú nyögdécselése, mert már az idő rövidsége miatt nem tehet mást az ellenzék, mint ezt a kínkeserves mentegetőzést forszírozza.

Mostanában már puhul a dolog. Egyesek szerint például megérdemelten lett az év embere a Time magazinban, 1938-ban, mert addig mindent frankón csinált. (Zárójelben megjegyzem, hogy ugyanitt 1939-ben Sztálin volt az év embere)

Hitler, az csak Hitler! Ne de Orbán: Putyin, Sztálin, Horti, Mussolini, ...Duterte,...Bokassa?...

Még idézni sem tud pontosan.
Winston Churchill a következőket mondta

If Hitler invaded Hell, I would make at least a favourable reference to the devil.
(Ha Hitler megtámadná a poklot, szerét ejteném, hogy kedvezően szóljak az ördögről.)

A szélsőséges párt a DK és elnöke Gyurcsány Ferenc.
Napjainkban a legtöbb antiszemita és rasszista a baloldali szavazók között vannak.

A múltat végképp eltörölni, kivéve az Apró villa tulajdoni lapjának
a legutolsó bejegyzését, rabszolgahad indulj velünk!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés