Baranyi Tamás írása a Mandiner hetilapban.
Ázsia országainak határait nemcsak a szövevényes etnikai és történeti háttér teszi bizonytalanná, hanem az is, hogy a helyi határok hagyományosan soha nem voltak jól definiálva, a birodalmak szélei pedig nem vonalakban, hanem határvidékekben, átmenetekben értek véget. A szuverenitás nyugati koncepciójának ázsiai elterjedésével azonban sürgőssé vált a vitatott területek birtokbavétele.
A japán gyarmatbirodalom 1945 utáni felszámolása sem segített a tisztázásban: mire 1951-re megérett a helyzet a béke aláírására Japánnal, már győzött a kommunista oldal a kínai polgárháborúban, és javában zajlott a koreai háború. Ezért nem hívták meg a konferenciára a koreai államokat, illetve egy angol–amerikai „kompromisszum” eredményeképpen a Kínai Népköztársaság (KNK) és a Kínai Köztársaság (Tajvan) képviselőit sem. Emellett a Szovjetunió és a keleti blokk meghívott országai sem írták alá a szerződést. A japán közvélemény egyik része csalódottan vette tudomásul, hogy a San Franciscó-i béke „részleges” lesz, vagyis olyan, amelyet nem ír alá mindenki, akivel hadban álltak a harmincas évek óta. Bár negyvennyolc ország szignálta a békét, az amerikaiak lényegében különbékét kötöttek a szigetországgal. A békeszerződés felszólította Japánt a háborúban megszállt szigetek feletti szuverenitás feladására, ami Tajvan szigete mellett egy sor, napjainkban a Dél-kínai-tengeren vitatott sziget sorsát is érinti. A japán szuverenitás érvénytelenítése mellett ugyanis azt nem állapították meg, ki formálhat jogot a szigetekre.
„A Dél-kínai-tengeren halad át a globális tengeri kereskedelem mintegy harmada”
A Földközi-tengernél is nagyobb kiterjedésű Dél-kínai-tengeren halad át a globális tengeri kereskedelem mintegy harmada. A gazdag halászati lehetőségek, a tengerfenéken sejtett szénhidrogén-lelőhelyek és a stratégiai elhelyezkedés is fontossá teszi a tengert a régió országai számára. Kína 1947-ben jelentette be igényét a Dél-kínai-tenger területének kilencven százalékára az azóta híressé vált kilencvonásos térkép publikálásával. A Hajnantól kiindulva U alakban felrajzolt vonások gyakorlatilag „kínai beltengerré” változtatnák a Dél-kínai-tengert. A legdélebbi vonás több mint kétezer kilométerre van a kínai partoktól, más országok jóval közelebb helyezkednek el a követelt területekhez. Vietnám, a Fülöp-szigetek, Malajzia, sőt Tajvan is igényt tart e területek egy részére. Utóbbi állam esete különleges, hiszen az eredeti, 1947-es térképet is a Kuomintang nemzeti Kínája adta ki, aztán átvette a kommunista Kína is. Mindez azt eredményezi, hogy Tajvan és Kína igényei lényegében fedik egymást, így Peking és Tajpej a nemzetközi fórumokon a történeti érvelésben egymást támogatja.