Őrizetbe vették a „ruandai Schindlert”

2020. augusztus 31. 17:11
Terrorizmussal kapcsolatos ügyekkel vádolják.

A ruandai rendőrség hétfői közlése szerint súlyos bűncselekmények vádjával őrizetbe vették Paul Rusesabaginát, az 1994-es ruandai népirtás során több mint ezer ember életét megmentő egykori szállodavezetőt, akinek történetéről később egy hollywoodi filmet is készítettek.

A ruandai nyomozóiroda (RIB) tájékoztatása szerint Rusesabaginát külföldön – meg nem nevezett helyen – vették őrizetbe, majd Ruandába szállították, hogy bíróság elé állítsák egyebek közt „terrorizmus, gyújtogatás, emberrablás és gyilkosság vádjával”. A RIB szerint a ruandai kormány éles bírálójának számító Rusesabaginát azzal gyanúsítják, hogy „alapítója, vezetője, szponzora és tagja a térségben és külföldön számos helyen tevékenykedő erőszakos, fegyveres és szélsőséges terrorszervezeteknek”.

A ruandai ügyészség azzal vádolja Rusesabaginát, hogy tagja olyan „terrorszervezeteknek”, mint a Ruandai Mozgalom a Demokratikus Változásért (MRCD-UBUMWE), amelynek alapítója volt, és amelynek katonai szárnyai merényleteket követtek el ruandai földön.

Az egykori kelet-afrikai belga gyarmaton 1994. április 6-án kezdődött tömegmészárlás száz napja alatt 800 ezer, többségükben a kisebbségi tuszi népcsoporthoz tartozó embert, valamint mérsékelt hutut öltek meg, miután a hutu népcsoporthoz tartozó Juvénal Habyarimana elnök és vetélytársa, Cyprien Ntaryamira repülőgépét lelőtték a főváros felett. A támadás elkövetőit azóta sem nevezték meg. A harcok 1994 júliusában értek véget, amikor a jelenlegi ruandai elnök, Paul Kagame vezette, tuszi lázadó Ruandai Hazafias Front Ugandából benyomult az országba, és átvette a hatalmat. A 66 éves Rusesabagina – akinek történetéről 2004-ben jelent meg film Hotel Ruanda címmel – a ruandai népirtás idején számos tuszinak biztosított menedéket hutu szélsőségesek elől az egyik fővárosi szállodában, később pedig segített nekik megszökni. A több ezer üldözött zsidót megmentő egykori német üzletember, Oskar Schindler után „ruandai Schindlernek” nevezett férfi tettéért számos kitüntetést kapott, George W. Bush volt amerikai elnök 2005-ben az Elnöki Szabadság érdemrenddel tüntette ki.

Rusesabagina korábban a Kagame-kormány uralmát diktatúrának minősítette, és felszólította a nyugati országokat, hogy gyakoroljanak nyomást Ruandára az emberi jogok tiszteletben tartásáért. A ruandai kormány válaszul csalónak nevezte a férfit. Rusesabagina korábban külföldi száműzetésben, Belgium és az Egyesült Államok között ingázva élt, és azt állította, hogy veszélyben van az élete.

(MTI)

Nyitókép: MTI Fotó, Kiss Dóra

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés