Megnyitották az idei Alpbachi Európa Fórumot

2020. augusztus 23. 21:38
A 75. fórumot a koronavírus-világjárvány miatt bevezetett járványügyi intézkedések jegyében nyitották meg.

Megnyitották vasárnap az ausztriai Tirolban évente megrendezett Alpbachi Európai Fórumot. A 75. fórumot a koronavírus-világjárvány miatt bevezetett járványügyi intézkedések jegyében nyitották meg egy másfélórás rendezvénnyel. A korlátozások értelmében csak 75 vendég vehetett részt személyesen. Alexander Van der Bellen osztrák elnök beszédében közös, környezettudatos európai jövőt hirdetett. „A pandémia drámai módon szemünk elé tárta, hogy a nemzetközi fejlemények és válságok egyik napról a másikra milyen befolyással vannak ránk” – mondta Van der Bellen, aki a rendezvény többi résztvevőjéhez hasonlóan, szintén átesett a koronavírus biztonsági átvilágításon a bejáratnál. Ez az első alkalom, hogy a fórum nagymértékben a számítástechnikai lehetőségekre támaszkodik. Az osztrák elnök hangsúlyozta, hogy a járvány egyik nagy tanulsága, hogy „jóval több lehetséges, mint azt korábban gondoltuk volna”.

„Előbb vagy utóbb remélhetőleg sikerül oltóanyagot kifejleszteni a Covid-19 ellen, de nem lesz vakcina a klímaváltozással szemben. Ezért minden egyes embernek cselekednie kell” – hívta fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Van der Bellen kiemelte, hogy az államok szorosan összefonódnak, ezért a különutas megoldások nem jelentenek megoldást. Franz Fischler korábbi EU-biztos, az Alpbach Európai Fórum elnöke az idei fórum mottójáról beszélt: az „Alapok” magukban foglalják az emberi jogokat, a környezetvédelmet, az igazságot, illetve a demokratikus rendszerbe vetett bizalmat. Úgy vélte, hogy a koronavírus-járvány miatt a fórum is demokratikusabbá vált, mivel az interneten keresztül a résztvevők világszerte bekapcsolódhatnak a kerekasztalbeszélgetésekbe. Az 1945 óta megrendezett fórumot idén nagyrészt az interneten keresztül tartják. Többek között António Guterres ENSZ-főtitkár is távkapcsolással vesz részt a 12 napra rövidített konferencia megbeszélésein. Ugyanakkor Arancha González Laya spanyol külügyminiszter, Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter, Varga Judit magyar igazságügyi miniszter és Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnökének személyes részvételére számítanak.

A konferencia első napjait az egészségügyi kérdések megvitatásának szentelik a koronavírus-járvány közepette. Kedd délután távkapcsolással Guterres tart beszédet a multilateralizmus és a világszervezet jövőjéről.

(MTI)


 

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés