Aljakszandr Lukasenka elnök nyerte a vasárnapi elnökválasztást a szavazatok 80,1 százalékával – ismertette a hivatalos végeredményt pénteken, öt nappal a vitatott tisztatáságú voksolás után a központi választási bizottság.
A végeredmény szerint Lukasenka valamivel többet kapott, mint a részeredmények alapján, ez 80,08 százalék volt. Az országot 26 éve irányító 65 éves politikus legfőbb ellenlábasa, Szvjatlana Cihanouszkaja a BelTA állami hírügynökség jelentése szerint a szavazatok 10,12 százalékát kapta. Az angoltanárnőből lett 37 éves politikus – friss nyilatkozatai szerint – feltételezi, hogy valójában a szavazók 60-70 százaléka voksolt rá. A jelenleg Litvániában tartózkodó Cihanouszkaja pénteken kijelentette, hogy az emberek többsége nem hisz Lukasenka győzelmében.