Építeni akarunk, nem rombolni

Meglepték azok a reakciók, amiket az elmúlt hetekben kapott? Vidnyánszky hazudik – mondták az SZFE tüntető diákjai, »cél a leszámolás« – nyilatkozta Ascher Tamás, Jordán Tamás a magyar színház pápájának nevezte, mondván: ön tévedhetetlenek tartja magát. Vidnyánszky és társai »minden értelemben földönfutók lesznek« – üzente a Facebookon Gyurcsány Ferenc...

Az a háttérerő, ami a konfliktus mögött áll, elvárja az efféle megszólalásokat. Úgy működik ez, mint egy gépezet, amelynek hajtóereje az igazodási és megfelelési kényszer és a gyűlölet. Tudtam, hogy lesznek támadások, személyeskedések, de hogy nyílt fenyegetés is elhangzik az ellenzék vezetőjétől, megriaszt, tovább megyek: félelmet kelt. Ez már az a szint, amit nem lehet szó nélkül hagyni.

A baloldalról – egyedül – Tamás Gáspár Miklós szóvá tette.

Józanul állt a kérdéshez: aki így fenyeget, az nem demokrata. De a cikkében a magyar kultúra árulói közé sorolt. A jövő, a magyar nemzet majd eldönti ezt, én büszkén vállalom, amit rendezőként, intézményvezetőként eddig tettem. Viszont mélységesen aggaszt, hogy a színházi szakma magát demokratikusnak mondó része szó nélkül megy el egy ilyen kijelentés mellett. Nem emelték fel a szavukat azok, akik a szólás-, a gondolatszabadság, a művészet szabadsága mellett szoktak érvelni, tüntetni. A »szabadság« fogalmát kisajátítják, de ezt a bolsevik fenyegetést elengedik a fülük mellett. Az olyan szakmai vitákban, mint ami most a Színművészeti kapcsán fellángolt, természetes, hogy különböznek a vélemények, kell is, hogy legyenek viták, mert vannak érdekellentétek és azokból adódó összeütközések, de ez a fenyegetés az ország vezetésére aspiráló személytől elfogadhatatlan. Újból kiderült, lelepleződött: a balliberális elit kettős mércével mér. Ez pedig hiteltelenné teszi a megszólalásaikat egyéb ügyek kapcsán is. Nagyon sokan viszont kiálltak mellettem: a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, ismert személyek és ismeretlenek biztosítottak egyetértésükről. Ezek nélkül sokkal nehezebb volna bírni a támadásokat.

Az SZFE körüli hullámok elérték az Ön által vezetett színházat is. Bánsági Ildikó bejelentette: elhagyja a Nemzetit.

Ildikót kiváló színésznek tartom. Én hívtam a Nemzetibe, szívesen és jól eső érzéssel gondolok vissza közös munkákra. Az első pillanatban kiderült, másként gondolkozunk a világról, beszéltünk is erről. Hét évig dolgoztunk így együtt fontos és sikeres előadásokban. Ez is azt bizonyítja, egymástól eltérő világlátású emberek is tudnak együtt dolgozni. Volt egy árulkodó és szomorú mondat a nyilatkozatában, amire nem figyelt fel senki. Azt mondta, hogy boldogan szerződött a Nemzetibe, de hamar észre kellett vennie, hogy olyan szakmabeliek, akikkel korábban jóban volt, elfordultak tőle, nem beszéltek vele. Tipikus: aki nem igazodik a balliberális elit szűk körének elvárásihoz, kiközösítik, arról egyik pillanatról a másikra kiderül, hogy már nem is olyan tehetséges. Nagy nyomás nehezedik a színészeimre ezen kör részéről, de mindenkire, aki a Nemzetiben dolgozik. Bánsági Ildi eddig bírta.

Miért ilyen szélsőségesek a reakciók?

Mert nem felsőoktatási kérdésekről van szó, hanem politikai és ideológia háborúskodásról. Fontos tudni: az SZFE csak egy a most alapítványi irányítás alá került egyetemek sorában. Ezek között olyan hatalmas intézmények is vannak, mint a műszaki, jogi, közgazdasági, bölcsészettudományi karral rendelkező Miskolci Egyetem, vagy az Állatorvosi, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem. Olyan nyilatkozatokat hallani ezen egyetemek részéről, amelyek a lehetőségek bővüléséről, a mozgástér megnövekedéséről, a működés hatékonyabb finanszírozásáról, az oktatók bérének növelésére megnyíló forrásokról szólnak. Józan, előremutató, párbeszédet jelentő hangok ezek. Ilyen hangok az SZFE felől jelenleg nem jönnek. A politikai össztűz helyett szakmai vitákra volna szükség.”