Lemondott posztjáról Marie-Claude Nadzsm libanoni igazságügyi miniszter, aki hétfőn kiadott közleményében a bejrúti robbanással és az ezt követően kibontakozott, erőszakba torkolló megmozdulásokkal indokolta a döntést. Nadzsm a libanoni kormány harmadik minisztere, aki a robbanás miatt mond le: néhány nappal korábban hasonló bejelentést tett Manal Abdel-Szamád tájékoztatási miniszter, nem sokkal utána pedig Damianosz Kattar környezetvédelmi miniszter is.
Abdel-Szamád a döntést azzal indokolta, hogy szerinte a kormány nem képes reformokat végrehajtani a főváros kikötőjében kedden történt, pusztító robbanást követően. A robbanás előtt egy nappal távozott posztjáról Naszif Hitti külügyminiszter is, aki úgy vélte, a kormánynak nincs egyértelmű elképzelése Libanon jövőjéről, és hiányzik belőle a valódi hajlandóság a nemzetközi közösség által követelt szerkezeti reformok életbe léptetésére. Hétfőre újabb tüntetéseket hívtak össze, az emberek Michel Aún elnök, a kormány és az általuk korruptnak és alkalmatlannak tartott politikai elit távozását követelik. Az AP hírügynökség közlése szerint elképzelhető, hogy a hétfői nap folyamán tartandó kabinetülésen az egész kormány bejelenti lemondását. A hét végén Haszan Diáb miniszterelnök már bejelentette, hogy előrehozott választások kiírását javasolja.