Navracsics: Veszprémben 50 milliárd forintból fejleszthetnek 2023 végéig

2020. augusztus 6. 14:33
Az infrastrukturális fejlesztések mellett ebből valósulnak meg a rendezvénysorozat programjai is.

Ötven milliárd forintos kormányzati támogatásból gazdálkodhat a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program (EKF) – jelentette be csütörtöki veszprémi sajtótájékoztatóján a program kormánybiztosa. Navracsics Tibor elmondta, hogy az EKF-programra szánt 50 milliárdos támogatáson kívül a Veszprémi Főegyházmegye is támogatásban részesül, az érsekség épületei 40 milliárd forintból újulhatnak meg. Porga Gyula, Veszprém polgármestere (FIDESZ-KDNP) azt mondta, hogy a gazdag történelmi múlt, a pezsgő kulturális jelen és a pályázatban megfogalmazott ambiciózus jövőkép a program sikerének záloga.

A kulturális-kreatív régió saját honlapja arról tájékoztat, hogy a régió közös pályázattal nyerte el a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet, amely sokszínű programjaival, fejlesztéseivel segít a térséget európai kulturális-kreatív színtérré emelni. Pezsgő élettel teli megújuló városi terek, Veszprém, a Bakony és a Balaton új, közös identitása, a kulturális-kreatív ipar új otthona – íme az Európa Kulturális Fővárosa program víziója – írják.

(MTI, Mandiner)

Fotó: A veszprémi vár 2019. szeptember 28-án. 2023-ban Veszprém lesz Európa Kulturális Fővárosa. Az Európa kulturális fővárosa programhoz kapcsolódó együttműködési megállapodásokat kötött a 2023-as győztes Veszprém a két másik magyar döntős várossal, Győrrel és Debrecennel, valamint a 2024-es győztes észt Tartuval Veszprémben 2019. szeptember 28-án. MTI/Bodnár Boglárka

 

 

 

 

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés