A kultúra régóta otthon érezhette magát a vaskos vízivárosi falak közt. Ennek másik bizonyítéka egy 1968-as interjú, melyben Ék Sándor Kossuth-díjas festőművész, Lenin személyes ismerőse az Ifjú Kommunista hasábjain arról számolt be, hogy pályafutása 1919-ben ebből az épületből indult. A Tanácsköztársaság idején ugyanis a Közoktatási Népbiztosság fejlett esztétikai érzékkel bíró propaganda-ügyosztálya itt látta jónak berendezni Uitz Béla vezetésével a Proletár Képzőművészeti Tanműhelyt. Ékre ma már senki sem emlékszik, pedig olyan művek maradtak utána, mint a Rákosi elvtárs 1919-ben a salgótarjáni fronton. Nyilván ma is sokan megkönnyeznék, ha látható lenne, vajon hol várja sorsa jobbra fordulását.
Az Andrássy-palotának voltak ennél persze szebb pillanatai is. 1878–80-ban építették Linzbauer István tervei alapján. A Hungaricana adatbázisban megtalálható alap- és homlokzati rajzok nem csak a ház szecessziós luxusáról és rejtett, finom zugairól mesélnek. Ahogy böngészi az ember őket, hirtelen felsejlik, hogy ő maga mennyivel egyszerűbben szemléli és éli meg a világot az épület egykori tulajdonosainál. Elég neki az apró konyha és kamara, a muskátlis erkély és a pince a bicajnak. Nem kell fogadó, ahol száraz lábbal hagyható el a hintó. Hátsó csigalépcső, ahol a személyzeten kívül a kalandot keresők is diszkréten távozhatnak. Tágas, gyertyafényes szalon, ahol vendégül látható a közjog megannyi magyar és külhoni méltósága, együtt a tudomány és a kultúra színe-virágával Ferenc Józseftől egészen Lisztig.