Spanyol kormányfő-helyettes: Nem az igazságszolgáltatás elől menekült I. János Károly

2020. augusztus 5. 20:31
Carmen Calvo szerint a volt uralkodót nem vádolják semmivel.

Nem az igazságszolgáltatás elől menekült külföldre I. János Károly volt spanyol király – bizonygatta Carmen Calvo spanyol miniszterelnök-helyettes szerdán újságírók előtt.

„Semmi elől nem menekült, a volt uralkodót nem vádolják semmivel” 

– hangoztatta a politikus.

János Károly hétfőn jelentette be, hogy elhagyja az országot, és külföldön telepszik le. A sajtó pénzügyi botrányt emleget a döntés hátterében.

Döntésével fia államfői tevékenységét akarja megkönnyíteni – írta a volt király, nyilvánvalóan a június elején a spanyol legfelsőbb bíróság által ellene indított vizsgálatra utalva. Ennek keretében a hatóságok azt akarják kideríteni, hogy János Károly 2008-ban kapott-e jutalékot azért, mert az ő közvetítésével nyerte el egy spanyol konzorcium a Medinát és Mekkát összekötő nagysebességű vasútvonal építésének második fázisát Szaúd-Arábiában.

Jól értesült sajtóforrások szerint a 82 éves volt uralkodó külföldre távozásáról a spanyol kormány és a királyi család közösen határozott. János Károly tartózkodási helye azonban továbbra sem ismert. Pedro Sánchez kormányfő az újságírók erre vonatkozó kérdésére azt felelte, hogy ő nem tudja, és a királyi család is hallgat az ügyben. Kedden az ABC című spanyol lap arról adott hírt, hogy I. János Károly a Dominikai Köztársaságban tartózkodhat, de ezt a karibi ország bevándorlási hivatala rövid időn belül cáfolta.

Míg Pedro Sánchez úgy nyilatkozott, hogy tiszteletben tartja a volt uralkodó döntését az ország elhagyásáról, a kormányfő második helyettese, Pablo Iglesias „méltatlan szökésnek” nevezte a volt király külföldre távozását. Az észak-spanyolországi Gijón városban is inkább botrányosnak tartják az esetet, és máris bejelentették, hogy átnevezik a település I. János Károly nevét viselő sugárútját. A hírek szerint más városok és régiók is hasonló lépéseket fontolgatnak.

(MTI)

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés