Miniszterelnöki interjú és a valóság

2020. július 31. 14:55

MSZP
MTI-OS
Orbán Viktor a magyar egészségügyet a világ egyik legjobb rendszerének nevezte, amely számos harmadik világbeli országéhoz képest jobban működik, azonban az EU átlagos szintjét meg sem közelíti.

„A Matolcsy vezette MNB kedden megjelent tanulmányában leírták, hogy mind az egészségügy, mind az oktatás terén Magyarország még a visegrádi országokhoz képest is gyengén teljesít. Mindezt figyelemreméltónak is tekinthetjük, hiszen Orbán Viktor legfőbb gazdaságpolitikai tanácsadójának véleményét hallhatjuk.  
 
A miniszterelnök azonban a péntek reggeli rádióinterjújában a magyar egészségügyet a világ egyik legjobb rendszerének nevezte, amely valóban számos harmadik világbeli országéhoz képest jobban működik, azonban az Európai Unió átlagos szintjét meg sem közelíti.

Orbán szóba hozta a munkanélküliséget is, ugyanakkor alapvető kérdésekről nem beszélt a téma kapcsán. A héten derült ki ugyanis, hogy a munkanélküliség újra a csúcsra került, az utóbbi néhány hétben további 25 ezer munkavállaló veszítette el az állását.
 
Az MSZP és a szakszervezetek, valamint a közgazdászok is rávilágítottak arra, hogy a munkanélküli ellátás jelenlegi rendszerét változtassák meg, mert az tarthatatlan.
 
Ráadásul, akik márciusban állásukat vesztették, azoknak a közeli napokban, hetekben lejár az ellátási jogosultsága, esélye sincs munkát találni.
 
Az MSZP ezért továbbra is azt követeli, hogy az álláskeresési támogatást 9 hónapon át folyósítsák, amelynek nettó összege nem lehet alacsonyabb, mint 100 ezer forint.
 
MSZP Országos Központ”

(MTI-OS)

 

Összesen 96 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Öt befutó hely Fletó listáján. Ha egyáltalán.
Ennyi.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés